HyunJin szemszöge:
- Mit akarsz HyunJin? – lökött el magától, majd gőgösen a haját kezdte igazgatni.
- Elvinni _______-t nem látod, hogy nem szeret? – néztem ki az ablakon.
- Na persze, még hogy nem szeret. – frusztrálttá vált, amikor ezt kimondta, s újra a hajába túrt.
- Ne csináld ezt! Tudod jól, hogy nem bírja már. Mesélt róla… - sóhajtottam.
- Miről? – tette a hülyét.
- Ennyire ne legyél ostoba! Megütötted őt, és diétáztatod! Ebből elég! – nem emeltem fel a hangom, csak közöltem vele, hogy innentől az én kezemben van az irányítás.
- Ne is álmodj róla, hogy elviszed tőlem! Lesz még divatbemutatója! – üvöltözött.
- Nem érdekelsz! Két nap múlva visszamegyünk! – vágtam oda neki, mire kiviharzott a szállodából.
Nem érdekelt ez a nő már. Tönkre tett, elvitte tőlem azt az embert, akit a legjobban szerettem, és most nem akarja vissza adni. Nem egy tárgy! Ő a lányom. Meg fogom tenni ezt a lépést, haza szeretném őt vinni.
Te szemszöged:
A Jiyonggal töltött perceket imádtam. Sosem akartam megszabadulni tőlük. Egy puszit nyomtam a szájára, de ő nem engedett el. Eljátszottunk egymás ajkával, s csak később kért bebocsátást az ajkaim közé. Puha nyelvével, lassan hívta táncra az enyémet. Annyira élveztem, hogy selymes hajába túrtam. Kiálló tincsét birizgáltam, alig akartunk elszakadni egymástól. Hirtelen szorosan magához ölelt, s a hátamat simogatta.
- Nos, jössz velem Koreába? – tette fel azt a bűvös kérdést, amitől a gyomrom görcsbe rándult, egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat, majd kicsit rájátszva még, eltoltam magamtól.
Könnyezni kezdtem, igaz nem a szomorúságtól, hanem mert boldog voltam. Döbbenten nézett rám, s éreztem már a levegővételeiből, hogy hevesen ver a szíve, s azt hiszi, hogy egyedül kell haza mennie.
- Én.. sajnálom Jiyong. – hajtottam le a fejem, a még hitelesebb színjáték miatt.
- Mi? Ne! Ugye nem gondolod komolyan? – biccentette fel a fejem, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
- De.. Komolyan gondoltam. – sóhajtottam nagyot.
- Miért? – láttam megcsillanni a szomorúság sós cseppjeit mandula szemeiben.
- Mert veled akarok lenni, és boldog akarok lenni. – kuncogtam el magam, úgy, hogy kifolytak a könnyeim is.
- Na, ne szívass! Most mi van? – pislogott.
- Megyek veled Jagiya! – ugrottam a nyakába.
- Ezt, nem hallottam elég tisztán. Mondd még egyszer! – kérte.
- Megyek veled Jagiya! Veled fogok menni! – mondtam határozottan, s a nyakába fúrtam az arcom.
Az-az émelyítő parfüm illat, amit oly annyira szerettem meg két hét leforgása alatt, selymes bőre, amit minden találkozásunkkor szét puszilgattam, egyszerűen megőrjített.
- Nem hiszem el! Nem hiszem el! – ölelgetett össze, majd puszilgatott.
Olyan jó volt azt látni, hogy miattam boldog. Sok ilyen percet akartam még neki okozni, ezért puszilgattam őt, ahol csak értem.
- De ugye tudod, hogy amiért majd összecsináltam magam, még kapni fogsz? – huncutul nézett rám.
- Yaa! – ütöttem a vállába, majd elfutottam előle, ő pedig utánam futott.
- Ne szaladj, Jagiya! Úgyis elkaplak! – kiáltozott utánam, persze adott egy kis előnyt, majd mintha egy futóversenyen lettünk volna, se perc alatt utolért, magához rántott, és természetesen amilyen szerencsétlen vagyok, eltaknyolunk pont egy virágágyásba, nem messze a szállodától.
- Te jó ég, de béna vagy! – nevetett.
- Én? Esetleg te! Te rántottál el! –álltam fel, hogy leporoljam magam.
- Fogd rám! – nevetett, majd a kacsóit nyújtotta felém.
- Ne is álmodj, hogy megfogom a kezeidet, hogy magadra ránts! – fontam magam előtt keresztbe a karjaimat.
- Ugyan már, semmi hátsó szándékom nincs! – beleegyezően sóhajtottam, megfogtam a kezét, mire magára rántott.
- Na, mit mondtam! Komolyan, ilyenkor kéne fogadnom veled, és biztosan nyernék. – puffogtam.
- Vagy pedig.. nyelnél. – puszilt a nyakamba.
- Te perverz állat! – álltam fel róla, mire anyám megjelent, s rákvörös fejével közeledett felénk.
Azt hiszem abban a pillanatban, elbújtam volna, csak hogy ne kelljen látnom, és hallanom őt. Már majdnem megpillantott minket, amikor Jiyong berántott a mellettünk lévő sövénybe, és a számra tapasztotta a kezét, hogy fogjam be a szám.
