36. Vissza a régi életbe

Jiyong szemszöge:

A sokk után bementem a hatalmas épületbe. Távolról figyeltem ______-t és HyunJin-t. Nagyon nézett felém az én kicsi Jagiyám, de nem rezdültem. Ő dobott ki ilyen könyörtelenül. Még én terveztem a tökéletes életem ______-val/vel, de rá kellett jönnöm, hogy ez számomra nem létezik. Egyik csalódás jön a másik után, nekem pedig muszáj erősnek maradnom. Utoljára végig mértem édes arcát, gyönyörű hajzuhatagát. Egyszerűen beleszerettem, újra lángolást éreztem. Az apjával beszélt, végül elvette a táskáját és ott hagyott az üres szívemmel együtt.
Ismét belecsöppentem a monoton, zsúfolt életembe, amikor minden a rohanás, a fotósok, a fanok és a munka körül forog. Elhatároztam – miközben mentem ki a reptérről – hogy holnap meglátogatom anyuékat. Közben azon is kattogtam, hogy Seunghyunt fel kéne hívnom. Gyorsan tárcsáztam a számát, tudtam jól, hogy ő meghallgat, ha kell, akkor eljön velem inni valamit.
- Igen? – vette fel.
- Hali, megérkeztem. Beszélnünk kell – hirtelen támadtam le ezzel.
- Öh, oké. Menjek, vagy jössz?
- Jönnél te? Még ki kell pakolnom.
- Rendben, akkor nem sokára indulok.
- Köszönöm – aztán le is tettük.
Haza vittek a céges autóval, gyorsan felmentem a lakásomba. Felkapcsoltam a villanyt, s egy sóhaj kíséretében rájöttem, hogy azóta ilyen kupis az egész nappali, mióta az egyik háttértáncos lányt felhoztam ide. Üres sojus üvegek az asztalon, virágföld a padlón, törött kaspók cserépmaradványai a fal mellett. Dohos az egész helyiség. Ahogy beljebb lépkedtem, egyre több minden tárult a szemem elé. Iszonyatos bűz fogadott a pizzás dobozok miatt. Mellette használt gumik és a doboza hevert. A bőröndöm beraktam a gardróbba, s neki álltam kitakarítani. Mivel Seunghyunnak van kulcsa a lakásomhoz, így hamar meg érkezett.
Eléggé meglepődötten nézett körbe. – Te jó isten – hagyta el a száját.
- Hali – vettem le gyorsan a szemüvegem és a fülemből ki a fülhallgatókat.
- Szia. Mi ez? – érdekes pillantása majd’ ölt.
- Csak… - ekkor a szavamba vágott. – Cseszd meg! Így akarod azt a csajt? Én őrülök meg helyetted – segített gyorsan összekapni a nappalit.
Ezek után egy nagy sóhajjal dobtam le magam az ülőalkalmatosságra.
- Nagyon ki vagy haver. Mi a baj? – ült le velem szembe.
- Elbasztam. Kidobott- temettem tenyerembe az arcom.
- Mesélj – dőlt hátra kényelmesen.
- Minden tök jó volt. Egy eldugott utcában találkoztunk, sírt az anyja miatt. Délután elmentünk várost nézni, mindent megmutatott, ami lényeges volt. Egész héten együtt voltunk, kórházba is került miattam, mert összevesztünk és a jéghideg folyóba zuhant. Akkor… szexeltem vele először – halkult el a végére a hangom.
- A kórházi ágyon? Ejjha, nem semmi vagy Kwon Jiyong.
- Aish! Utána nálam a hotelben is szexeltünk, végül elvittem az apját elvittem hozzá.
- De akkor miért dobott ki?
- Megijedt.
- Mitől? – értetlenkedett, s úgy tett mintha nem tudná miről beszélek.
- Attól, hogy lehet ő is úgy járt volna, mint a többi lány, akiket kihasználtam.
- Miért? Nem úgy járt volna?
- Idióta!
- Jiyong. Amióta ismerlek, egyetlen egy normális kapcsolatod volt.
- Sok mindenről nem tudsz haver.
- Ez szomorú… azt hittem mindent megosztunk egymással – kenődött el.
Hatalmasat sóhajtottam, hisz igaza volt.
- Sajnálom.
- Amúgy is. Kivel szedted így szét a nappalid?
- Heejin – vágtam rá gondolkodás nélkül, mire kitágult a szeme.
- A… a mi Heejinünk?
- Igen.
- Te nem normális hülye állat! Eszednél vagy?
- Több táncos is megfordult már itt.
- Lakna a fene veled Jiyong. Ne haragudj meg, de gusztustalan vagy.
- Tudom… Seunghyun tudom… - bólintottam is hozzá.
- És nem akarsz megváltozni?
- Nincs értelme. Nem szeret.
- Honnan tudod? Azt mondtad megijedt, az nem jelenti azt, hogy nem szeret.
- Aish! Nem tudom. Nem tudom mit tegyek – sóhajtottam.
- És eljött Koreába?
- Igen el.
- Hol lakik?
- Ahol anyuék. Mellettük lévő házban az apjával.
- Baszki. Az a város széle – vakarta a tarkóját idegesen.
- Látod Seunghyun, a karma – futott végig keserű mosoly az arcomon.
- Kivehetnél szabadnapot és anyukádéknál lakhatnál – vetette fel.
- Ez nem is rossz ötlet, de nem hiszem, hogy Hyunsuk bele megy.
- Miért gondolod ezt? – vonta fel szemöldökét.
- Két hetet kaptam tőle. Addig nem dolgoztam, most viszont el vagyok maradva. Viszont holnap kora reggel megyek anyuékhoz.
- Látogasd meg őt! Biztos örülne neked – mosolygott rám.
- Kétlem. Tegnap ő tette ki a szűröm, hogy ezt nem akarja folytatni – morogtam.
- Hol van az a Jiyong, aki foggal körömmel harcol valamiért? Ilyen könnyen el akarod engedni a gyerekkori barátod?
Igaza volt megint. Már magam nem értem, miért csinálom ezt.
- Jó elmegyek, ne aggódj! Beszélek vele – néztem csapattársam szemébe, mire rám vigyorgott.
- Ez a beszéd! – ekkor kapott egy sms-t, amit gyorsan meg nézett. – Hű tesó én megyek, haza jött a bébim – mosolygott gyerekesen.
- Te hős szerelmes! Mióta is vagytok együtt? – álltunk fel mindketten. – Amúgy, köszi hogy segítettél.
- Semmiség, és két éve – továbbra is letörölhetetlen volt a mosolya. – Imádom őt, persze ő is engem – kuncogott.
- Ejnye, te vén kujon.
- Vén? Te taknyos! – rángatott nevetve a vállamnál. – Kapd össze magad és hódítsd meg a kis csajt, meg akarom ismerni őt –nyomkodta meg aztán.
- Rendben – biztató mosolyt küldtem felé, végül elköszöntünk egymástól.
A nap hátralévő részét kádban ücsörgéssel és a kedvenc sorozatom nézésével töltöttem, majd este 11 óra körül magához láncolt az ágy. Jó érzés volt a puha szatén anyagon feküdni, mely körülölelte testem. Csak az volt a kár, hogy az én kicsi Jagiyámat egy másik ágy öleli magához, nem pedig én.
Zavartalan alvásomat az idegesítő, zúgó, csipogó, idiótán zenélő ébresztőm zavarta meg, mely a földre zuhanva adta meg magát.
- Anyád – mormogtam a párnába.
Pár perc után kikászálódtam az ágyamból. Furcsa volt, hogy Gaho nem ugrándozik körülöttem, szóval épp ideje volt meglátogatnom őt. Kicsoszogtam a konyhába a reggeli kávém miatt. Pillanatokon belül kortyolhattam az éltető nedűt, mely felébresztett. Hamar felöltöztem, s a kocsimhoz mentem, hogy időben anyáékhoz érjek a dugó előtt. Bő háromnegyed óra alatt értem ki a külvárosba, ott pedig az utcánkba. Távolról kiszúrtam _______-t, amint a fára felfüggesztett hintában csücsül egyedül. Elég korán volt még hozzá, gondolom az idő eltolódás miatt nem tudott igazán aludni. Lassan leparkoltam a házunknál, mire Dami – a nővérem – kivágtatott a cuki bárányos pizsamájában, hogy a nyakamba ugorhasson. Annyira hiányzott az a kislányos mosolya, ahogy karjaival próbál minél erősebben magához szorítani. Nagyon közel álltunk egymáshoz, még ha külön utakon is eveztünk. Még ki sem szálltam az autóból, de már a nyakamban csüngött.
- Oppa! – könnyezett is, természetesen majd’ meg fojtott.
- Noona – vettem le a szemüvegem, miközben öleltem őt, na és kuncogtam is hozzá.
Anyáék is megjelentek az ajtóban, könnyezve, vagy épp mosolyogva az örömtől.
- Nagyon hiányoztál kicsi fiam – anyu is megölelt, végül apu is.
Amolyan „nagy ölelés” volt ez az egész, mint a teletabiban.
- Ti is nekem. Amúgy a hintán ül ______. Emlékeztek még rá? – mondtam nekik halkan.
- Micsoda? Tényleg? – anya rögtön odakapta a fejét. - _____! Kicsikém te vagy az? – egyből az én Jagiyám lett a fénypont, így elengedett mindenki.
Felállt ő is, s elindult felénk. Nagyon zavarban volt, láttam rajta, hogy nem tudja hova tenni a helyzetet.
- I-igen – dadogta. Szörnyen édes volt ezzel a zavartsággal.
- Jézusom, de rég láttalak, de gyönyörű lettél. Damit megismered még? – értek egymáshoz közel, természetesen én lemaradtam hátul.
- Persze – mosolygott rá édesanyámra.
Mint egy csiga, olyan tempóban odaértem én is.
- És Jiyongot? – kérdezte apa hirtelen.
Láttam rajta, hogy a szavakat keresi, nem tudja, hogy mit mondhatna. Ekkor mentőövként megszólaltam helyette.
- Persze hogy megismer. Hisz együtt jöttünk haza Párizsból – halkan mondtam direkt.
- És nem is örültök egymásnak? – hitetlenkedett a nővérem.
Egy ötlettől vezérelve magamhoz rántottam törékeny testét, percekig öleltük egymást, majd elengedtem őt.
- Jaj kicsi ______, délután nem jöttök át HyunJin-nal ebédelni? – szakított félbe anya mindent.
- Öhm, nem tudom, meddig leszünk bent a városban, de megemlítem neki – kedvesen válaszolt, annyira akarom, hogy jöjjenek.
Ekkor habozás nélkül szóltam el magam.
- Örülnék neki, ha jönnétek – fogtam meg hirtelen a kezét is.
Furcsán csillogó íriszeivel pásztázta arcom, s amire számítottam, elhúzta a kezét. Nagyon remélem, hogy nem veszi tolakodásnak ezt az egészet, anyunak be fogok segíteni csekély főzőtudományommal, hisz ______ kedvében akarok járni.
- Még meggondolom. Azt hiszem, nem lennék jó társaság – farkasszemet nézve velem, közölte.
- Ugyan kicsi ______, ne mondj hülyeséget, nagyon örülnénk, ha újra a körünkben lennétek – simított anya végig az arcán.
- Nem hiszem, hogy Jiyonggal egy légtérben meg tudnánk lenni – pillantott rám közben, természetesen az összes szem rám szegeződött.
- Miért? – kérdezte a nővérem.
- Mert – mosolyodott el gúnyosan – Én is egy trófea vagyok a többi közül – azzal ott is hagyott engem is, illetve a családom.
- Szerintem menjünk be – indultam el befelé a nyomomban Damival, majd a szülőkkel.
Hideg zuhanyként ért, hogy így kifejtette a véleményét, ráadásul azok előtt, akiket szeretek és tisztelek. Az előszobában megszabadultam drága cipőmtől, s a nappaliba ültem le megsemmisülten.
- Meg mondanád, hogy mi az istenről beszélt ______? Mit csináltál? – ült le velem szembe apa.
- Lefeküdtem vele… - néztem apám szemeibe, melyek kitágultak.
- Idióta! HyunJin ki fog nyírni! Meg mondta, hogy a férjével hálhat.
- Apa! – szakítottam félbe – Már rég nem volt szűz, ha erre célzol. Franciaország és Európa más világ, mint ami itt van. Nem úgy élnek, mint mi – próbáltam oktatni az öreget.
- Ne akarj felvilágosítani fiam. Örülök neki, hogy ennyi mindent tudsz, de nem szeretem, amikor ott vagy. Több ezer kilométerre, így is keveset látunk. De mi volt ez a trófeás dolog?
- Meséltem neki a régi életemről.
- Régi életed, mintha annyi idős lennél, mint én.
- Apa!
- Jó, folytasd – dőlt hátra.
Belekezdtem a monológomba, melyet édesapám elhűlten hallgatott. Míg mi férfiak beszélgettünk, addig Dami és anya a konyhában sürögtek-forogtak. Szerencsére megértett engem ő, próbált ötletekkel ellátni, hogy hogyan szerezzem vissza az én kicsi Jagiyám, de ahogy a régi természetét ismerem, szerintem elég nehéz lesz, így teperhetek. Ki kell zárnom a múltam az elmémből, csak az újra és a jóra gondolhatok. Talán később még zaklatom őt telefonon, hogy tényleg jöjjenek el, vagy még jobb. Az apját fogom. Látni akarom őt.

35. Az új élet kezdete

Te szemszöged:

Nagyon nehéz volt kimondanom ezeket a szavakat Jiyongnak. Láttam a szemeiben a döbbenetet, azt, hogy legszívesebben tiltakozna ez ellen. De nem tette. Beletörődött sorsába, melyet én szúrtam el. Könnyeimmel küszködve álltam apu mellett. Értetlenül pislogott rám, s abban a hitben élt, hogy nekem nem tetszik Korea.
- ______ kincsem, minden rendben? Nem jó itt? – karolta át a vállam, miközben a csomagkiadó szalagnál álltunk.
Gyorsan letöröltem sós cseppjeimet. – Igen, persze. Ne aggódj, nem vagyok szomorú és nagyon is jó itt – pillantottam rá.
Amikor utoljára láttam, rövid haja volt és öltönyt viselt. Üzletemberként sokat volt rajta, most viszont kicsit hosszabb a haja, s egyszerű ruhákban van.
- De biztosan? Tudom, hogy annyira nem ismerjük egymást, tizenhat éve nem találkoztunk. Szeretnék segíteni neked, tudni akarom, mit érzel, ha fáj, akkor az, miért van. Érted? Nem akarok rossz apa lenni. Én… - itt elakadt a szava, mert megöleltem őt.
- Szeretlek apa, hiányoztál – suttogtam, miközben szipogtam, s újra eleredtek könnyeim.
- Oh, ______. Te is nekem – simogatta a hátam. – Itt a bőrönd – engedett el, aztán levette a táskánkat a szalagról.
A másik oldalon ott állt ő. Arca nyúzott volt, fülében ott lógott a fülhallgató. Nem láttam a szemüvege alá, így nem tudtam merre néz, viszont ő láthatta, hogy feltűnően vizslattam arcát.
- Menjünk – szólalt meg hirtelen apa.
- Rendben – indultunk el, de én még Jiyongra néztem. Ott állt a testőreivel, s arca nem rezdült. Nagy levegőt vettem, követtem aput, hogy ne tévedjek el a reptéren. Talán ez volt az utolsó pillanat, amikor Ji-t láttam. Apa egy taxit intett le, betettük hátra a csomagot, aztán beültünk. Az autóban csak néztem ki a fejemből, s elmerengtem, hogy ugyan milyen lesz anya nélkül, milyen lesz majd csupa koreai ember között. Tény, hogy értek ezen a nyelven, mégis nagyon furcsa lesz. Valahol Szöul másik végében jártunk, amikor apa kapott egy hívást a szállítóktól, akik átvették sikeresen a csomagjaim, s a háza felé tartanak. Rápillantottam, s áhítattal néztem édesapám fiatalos arcát. Olyan voltam, mint aki még életében nem látott embert. Időközben rá jöttem, hogy az arcom kísértetiesen hasonlít az övére.
- Mi az? – mosolyodott el, ekkor lehetett látni, hogy jóval túl van a harmincon.
- Jó újra látni, tudom ős rég volt már az, amikor találkoztunk, de… - ekkor félbeszakított.
- Senki nem szakíthat el tőlem – ölelt magához.
Az út hátralévő részét ölelkezve tettük meg. Egy kertes házhoz értünk, ami teljesen ugyanolyan volt, mint a többi, ami a szomszédságában volt. A taxi megállt, apu pedig kiszállt, hogy az ajtót kinyithassa nekem. Annyira jól esett a törődése, amíg anyáékkal éltem, általában bevágták előttem az ajtót. Kivette a bőröndöket és előre ment velük.
- Jaj, apa hagyd, majd beviszem én – mosolyodtam el.
- Ugyan, ne nézd apádat ennyire gyengének, semmi bajom nem lesz – nevette el magát.
- Nem néztelek annak – kuncogtam, s bementünk.
Egyszerűen gyönyörű volt a lakás, a nappaliban hatalmas ablakok voltak, melyek a hátsó kertre néztek. Körbe pillantottam a helyiségen, viszont minden más volt, mint a párizsi házunkban, ahol galériaszerűen volt minden kialakítva. Itt is volt emeleti rész, egy teljesen elrejtett lépcsővel. A konyha amerikai stílusú volt, egyszerű berendezéssel.
- Érezd otthon magad – mosolygott. – Mióta utoljára itt jártál kicsit átalakult az egész, bár nem hiszem, hogy emlékszel rá, hisz kicsi voltál.
- A nagy zongora hová lett? – kérdeztem hirtelen. Amikor itt éltünk, mindig apa játszott rajta, s mi Jiyonggal arra aludtunk el. Milyen rég is volt az.
- Eladtam… Nem használtam, így csak a helyet foglalta – lett zavart egy kicsit.
- Értem – mosolyogtam rá biztatóan. –Szétnézhetek?
- Persze, hisz mától ez a te otthonod is.
Eltettem egy eleső részre a bőröndöm, s újra felfedeztem régi otthonom. A fürdő, az előszoba, mind-mind új arcot öltött magára. Ahogy az emeletre mentem elgondolkoztam, hogy melyik volt az én szobám. Automatikusan a jobb oldali ajtóhoz mentem. Benyitottam, elém tárultak a rózsaszín falak, a babaház, az állatos képek a falon, s az ágyam, melyet a költözés előtt kaptam 3-4 nappal. Odasétáltam az ablakhoz, kinéztem rajta és Jiyong régi szobájának ablakát pillantottam meg. Régebben annyi mindent csináltunk együtt. Homokvárat építettünk, fogócskáztunk, bújócskáztunk, most meg egy mihaszna balerina vagyok, aki nem tudja, mihez kezdjen nélküle. Visszapillantottam a szobámba. A falon egy nagy parafatábla volt, amit még apu csinált, hogy az emlékeimet gyűjtsem rá kép formájában. Pár gyermekkori kép volt rajta, illetve amit még anyu csinált feliratot. Ez alatt a kis asztalon egy dobozka állt. Kíváncsian nyitottam fel a fedelét, zenélni kezdett. A közepén pedig egy balerina táncolt. Teljesen kiment a fejemből, hogy nekem volt ilyenem, amit még apu szüleitől kaptam. Halkan jött mögém apa, s megszólalt, ezzel megijesztve engem.
- Fel kell újítani a szobád – karolta át a vállam.
- Nem árt, eléggé… rózsaszín – nevettem. – Igazából nem vagyok oda érte.
- A szoknyátok tánc közben nem az?
- Tütünek hívják, és mindenki választhatott színt. Én mindig fehéret választottam. Amúgy van itt a városban balett iskola?
- Persze, majd elmegyünk holnap. És keresünk majd egy sulit neked, hogy szeptembertől tovább tudj tanulni – mosolygott kedvesen.
- Okés – gondolkoztam el, s ránéztem. – Apa..
- Igen?
- Eszünk? – jöttem zavarba, mire hahotázni kezdett.
- Hát persze kincsem, gyere – mentünk le együtt.
- Bibimbap jó lesz? – mosolygott rám.
- Igen. Segíthetek? Anya sosem engedte, hogy segítsek neki – néztem bambi szemekkel rá.
- Természetesen – nevetett, s elővette a zöldségeket hozzá.
Végig beszélgettük az egész estét, hogy miről maradtunk le egymás életében. Teljesen hozzá szoktam ahhoz, hogy ő van velem. Időközben a csomagjaim is megérkeztek, de azokat a nappaliban hagytam. Este zuhanyzás után aludni tértünk. Másnap viszonylag hamar keltem, lementem csináltam egy nagy bögre forró csokit magamnak, így kimentem az udvarra. A házunk előtt volt egy hatalmas fa, aminek ágán egy hinta csüngött. Kiültem rá, elkezdtem kortyolni az italom, amikor egy hófehér autó gördült a szomszéd házhoz. Hirtelen egy fiatal lány szaladt ki, illetve neki a szülei. Ekkor jöttem rá, hogy Jiyong szülei és nővére. A bögrét letettem a fűbe, kicsit löktem magam a hintán.
- Oppa! – ölelte könnyezve Dami Jiyongot, amikor kiszállt az autóból.
Ji levette a szemüvegét, szorosan ölelte őt. – Noona – kuncogott.
- Nagyon hiányoztál kicsi fiam – csatlakozott az anyukája is.
Az apukája felém pillantott, majd vissza Jiyongra nézett, megölelte őt is. Nagyon sutyorogtak, végül Jiyong anyukája kiáltott fel.
- ______! Kicsikém te vagy az? – indult el felém.
Felálltam, s elindultam én is. Féltem, nem tudtam mit is mondhatnék neki.
- I-igen – dadogtam és szörnyen zavarban voltam.
- Jézusom, de rég láttalak, de gyönyörű lettél. Damit megismered még? – ért mellénk ő is.
- Persze – mosolyodtam el, közben Jiyong is megérkezett.
- És Jiyongot?
Nagyot sóhajtottam, kiszáradtak az ajkaim. Szívem hevesen kalapált. Mit mondjak neki?
- Persze hogy megismer. Hisz együtt jöttünk haza Párizsból – válaszolt helyettem Jiyong.
- És nem is örültök egymásnak? – hitetlenkedett Dami.
Jiyong hirtelen magához ölelt, én pedig zavarba jöttem. Csak álltunk ott, végül elengedett.
- Jaj kicsi ______, délután nem jöttök át HyunJin-nal ebédelni?
- Öhm, nem tudom, meddig leszünk bent a városban, de megemlítem neki.
- Örülnék neki, ha jönnétek – fogta meg a kezem Jiyong.
Rápillantottam, elhúztam a kezem. Mit tervez, hogy ennyire szívesen látna? Érdekes.

34. Au Revoir

Jiyong szemszöge:

Elkezdtem mesélni a történeteimet, incselkedtünk egymással, amikor _______ lerúgott magáról.
- Ki kell mennem – pattant, s kirohant.
Megijedtem. Gyorsan odamentem az ajtóhoz, bekopogtam.
- Jagiya! Jól vagy? – aggódtam érte nagyon, hisz nem tudtam, hogy miért tette ezt.
- Oui, je suis très bien – válaszolt franciául.
- Yaa! Nem értek franciául – ütöttem egyet rá az ajtóra.
- Jiyong… - hallottam édes hangját.
- Itt vagyok, engedj be, mi a baj?
- Nem engedlek! Kellenek a ruháim, gondolkoztam.
Elmentem a ruháiért aztán bekopogtattam. – Itt vannak a ruháid, nyisd ki, kérlek.
- Nyújtsd be – nyitotta ki résnyire, ekkor kaptam az alkalmon és betoltam az ajtót.
- Jiyong! – dobált nekem mindent.
- Miért vagy ilyen hisztérikus? – vontam fel a szemöldököm.
- Te… te csak kihasználnál engem, nekem ez nem kell. Rég óta „ismerjük”egymást – mutatta az idézőjelet a kezeivel. – De rég nem találkoztunk… és rájöttem, hogy ugyanolyan játékszer vagyok, mint azok, akik előttem voltak. Jobb lesz, ha véget vetünk ennek – kapta magára a ruháit, s kiviharzott a szállodából.
Az állam a földön koppant. Megvádol olyannal, ami nem is igaz. Vagyis de, de miatta meg tudnék változni. Az utolsó napom volt Párizsban, mielőtt még haza megyek. Félek, hogy meggondolja magát és itt marad Melanie karmai között. Kicsoszogtam a fürdőből, magatehetetlenül lerogytam az ágyra.
- Kwon Jiyong te szerencsétlen, sötét múltú, idióta… - kezdtem el magam szidni.
Olyan jól telt ez a pár nap _______-val/vel, erre behisztizett és valótlant állít. Meg sem tapasztalta még, hogy milyen velem. Kedvetlenül pakoltam be a bőröndömbe a ruháimat és a dolgaimat.
„Jagiya, remélem nem gondoltad meg magad. Apukád nagyon örülne neki, ha jönnél. Hiányzol!” – magam sem értem miért küldtem el ezt neki. Választ akartam. És kaptam is.
„Legalább ő örül neki, nem úgy, mint te.” – igazából nem erre a válaszra vártam, de legalább visszaírt. Vettem egy forró zuhanyt, aztán aludni tértem. Nehezen jött az álom a szememre, folyton ________-n gondolkodtam. Végül sikerült elaludnom, másnap viszont kómásan ébredtem az idősebbik Seunghyun telefonhívására.
- Nae? – morogtam félkómásan.
- Úristen nem halt meg! Szia Jiyong – nevetett markáns hangján a telefonba.
- Seunghyun… tudod mennyi a kibaszott idő? – fordultam a hátamra.
- Ott körülbelül olyan reggel 6 körül, miért? – értetlenkedett.
Ha nem lett volna telefon közöttünk meg több ezer kilométer, szerintem kettétépem morcosságomban őt.
- Szerintem kapd be. Felkeltettél!
- Most bocsánat, na, cicus mikor dugod haza a pofid? Mi van a kis csajjal?
- Cicus a fúú. Ne fárassz, majd este 7:20-kor indul. Elvesztettem.
- Micsoda? Mesélsz?
- Azt hiszi ki használom őt. Pedig nem.
- Beleszerettél? Hogy néz ki?
- Hallod, gyönyörű lány. Egyszerűen imádni való. Küldök róla képet majd. És nem tudom, nem tudom, mit érzek, teljesen összezavart. Annyira fontos nekem.
Seunghyun valamilyen szinten megnyugtatott, sokat beszéltünk, aztán letettem, mert hívásom volt.
- Tessék Kwon Jiyong – vettem fel az ismeretlenszámot.
- Itt Melanie – szólalt meg.
- Te jó isten, mit akarsz?
- Azonnal gyere hozzánk! – majd rám csapta a telefont.
Semmit nem értettem, csak magamra kaptam a ruháim, s futottam hozzájuk. Szerencse, hogy nem messze laktak, így könnyedén ott voltam. Felszaladtam a lépcsőjükön, aztán becsöngettem. _______ nyitott ajtót.
- Mit akarsz itt?
- Melanie hívott.
- Mi van? Anya! – morcosan ment el hozzá, én pedig addig bementem.
- Oh, rusnya koreai – kuncogott. – Nos, most szépen elmondod nekem, hogy nem fogod magaddal vinni őt! – ráncigált a fülemnél, ami nem volt kellemes, így a csuklójára szorítottam.
- Ah, engedd el a csuklóm, ez fáj!
- Nekem is a fülem! – hámoztam le magamról a kezeit, közben a ledöbbent ______-ra/re pillantottam.
- _______, sipirc a szobádba! – szólt rá.
- Hagyj békén! Apa jönni fog értem és egy szavad nem lehet majd! – imádtam, amikor harcias volt, mégis féltettem.
Melanie oda akart menni hozzá, de visszarántottam.
- Jönni fog. Nem érdekel. Se őt, se engem, legfőképp az apját nem! Nem teheted ezt vele! – emeltem meg kicsit a hangom.
- Azért akartam, hogy át gyere Jiyong, hogy rábeszéld _______-t a maradásra – ekkor csöngettek.
Melanie ment kinyitni, kis Jagiyám pedig felhúzott az emeletre. Bezárta mögöttem az ajtót.
- Segítesz?
- Igen. Mindent hozni akarsz?
- Persze. Semmit nem hagyok itt neki – folytatta a további bepakolást.
HyunJin jött hozzá, hogy segítsen, de Melanie mindenhol ott volt. A pasztell szobát hamar kipakoltuk, óriás bőröndök voltak tele a cuccaival, illetve dobozok. Órák múlva már a repülőn ültünk, HyunJin ______ mellett, én mögöttük, mivel nem volt helyem már. Egyedül ültem az ablak mellett, vártam hogy megérkezzünk. Több órás utazás után, megérkeztünk. Egy külön autó várt rám, illetve Jagiyaékra is.
- ______, búcsúzz el Jiyongtól – álltunk a kifutónál a lépcső mellett, az apja ott hagyott minket.
Szemeiben könny gyűlt. – Nem akartam bunkó lenni veled Jiyong. Sajnálom, túl sok kétely volt bennem veled kapcsolatban. Mindent beképzeltem, hogy milyen jó lesz majd, együtt élünk. Aztán meséltél a múltadról, és teljesen…más lett minden. Mintha az álom elúszott volna – nézett a szemembe.
- De miattad, én megváltozok – fogtam meg kezeit, melyek elvesztek az enyémben.
Megremegett, könnye a kezünkre hullott. Magamhoz öleltem, bármennyire is nehéz volt. Nem akartam elveszíteni őt, nem akartam, hogy megszabaduljon tőlem egykönnyen.
- Kérlek Jagiya.
- Ne hívj így! Jiyong.. mától nincs közünk egymáshoz. Au revoir – majd kiszaladt az apjához.
Ezt a szót nem akartam hallani „Au revoir” . Mintha a szívem tépték volna ki, s taposták volna meg. Hatalmas gombóc lett a torkomban, napszemüvegem felvettem, s elindultam, hogy folytassam az életem _______ nélkül.

33. Amiket eddig nem tudtam

Te szemszöged:

A bokros akció után a szálloda volt a cél. Jókat nevettünk, játékosan végig futottunk a folyosón. Incselkedtem Jiyonggal, húztam az agyát, hogy miként reagál. Nagyon várom már a költözést, amihez holnap fogunk összepakolni. Minden végig futott az agyamon, a következő pillanatban pedig kis Jagiyam ajkait éreztem az enyémen. Nyakamon haladt puha párnáival, ujjaival az oldalam simogatta. Egy pillanat alatt meg is szabadított a felsőmtől, testem érdekes bizsergés járta át, amikor ujjbegyeivel a hasamon simított végig. Melltartóm is lekerült elég hamar, forró ajkaival csak úgy falta őket. Lehunyt szemekkel, remegő gyomorral próbáltam minél jobban kimutatni neki, hogy amit csinál az isteni érzés. Haját ujjaim köré csavartam, gyengéden meghúztam. Egyszerűen élveztem, amit velem tesz. De hirtelen megszólalt a telefonja.
- Ezt nem hiszem el – nyomott egy csókot az ajkaimra. – Fel kell vennem, ne haragudj – vette fel.
Amíg beszélgetett a titokzatos idegennel, kicsit frusztráltan kezdtem érezni magam. Nem akartam megzavarni őt, így a háta mögött próbáltam visszavenni a ruháimat. Kicsit először füleltem, amikor kimondta, hogy barátnő kicsit megijedtem. Lehet, a szüleivel beszél? Áh, kizárt!
- Az volt már több mint fél éve, amikor azt mondtam neked – pont a melltartómért nyúltam, amikor megfogta a kezem.
Csokoládé barna íriszei könyörögtek nekem. Ledarálta a szöveget, aztán csak annyit mondott „Szia Kiko”. Amint letette a telefont, ekkor már a takarót is magamra húztam, hogy semmiképp ne lásson.
- Ki az a Kiko? – pislogtam rá értetlenül.
Egy sóhaj hagyta el a száját, s leült mellém.
- Csak akkor mondom el, ha nem féltékenykedsz. Meg nem csinálsz őrültséget – kicsit erélyesebben mondta.
- Olyannak nézek ki?
- Igen! Múltkor is bedőltél a folyóba. Nem kell nekem még egy ilyen – kicsit elszégyelltem magam, amikor ezt mondta, de végül bólintottam, hogy semmit nem teszek.
- Hallgatlak! – mondtam ki végül, mivel az oldalam fúrta a kíváncsiság.
- Nos, Kiko vagy Audrey, az én ex barátnőm. Körülbelül 1 évet voltunk együtt, de aztán nagyon sok munkám lett, így inkább szakítottam vele. Hisztérikus egy nő, de őszintén az alatt az 1 év alatt nem szerettem őt annyira, mint kellett volna. Kínszenvedés volt számomra. Naponta az arcába hazudtam, miközben csaltam őt –erre kitágultak a szemeim, annyira meglepődtem.
- És… akkor nekem is arra kell számítanom, ha kimegyek veled, hogy megcsalsz? – halkan szólaltam meg, kicsit rosszul estek ezek a szavak.
- Nem! Nem csalnálak meg sosem – fogta meg a kezeimet.
- Nézz a szemembe és úgy mondd! Úgy hogy ne remegjen a hangod! – néztem a szemeibe.
Kicsit várt, kereste a szavakat, nagyot nyelt, s elkezdte.
- Soha a büdös életben nem csalnálak meg! – egész hihetően mondta, gondolom komolyan is gondolja.
Elmosolyodtam, kitártam karjaimat, hogy közelebb érezhessem magam. Seperc alatt ott is volt, kicsit magához szorított, majd megcsókolt.
- Mesélj még! Hallani akarok minden mocskot rólad, mivel kell szembenéznem majd – suttogtam párnái közé.
Elvigyorodott, majd az ölembe hajtotta a fejét.
- Hetente váltogatom a hajam – kezdte el sorolni.
- Csoda, hogy még van – játszottam vele.
- Hm, általában naphosszat stúdiózok, igazából nincs annyira sok mocsok.
- Ezek tények, nem titkok! – húztam meg egy kicsit a haját.
- Au! A régi sminkesemet megdöngettem egyszer egy fellépés előtt, ezért kirúgták őt – bukott ki belőle.
- Jézusom, mesélj, hallgatlak. Tudom, hogy senkinek nem mondtad el ezeket.
Kis idő után újra mondta a magáét.
- A fotózásokon is, amelyiken nem volt ott Hyunsuk, tudod ő a főnököm, természetesen mindent tud rólam, de mégis ezekről hála az isten nem tud. Vagy csak én hiszem azt. Nos, az öltöztető lányokat, illetve a modelleket szórakoztattam a testemmel.
- Bizarr. Minden olyan emberre rámozdultál, akinek puncija volt illetve van? – nevettem el magam, mire az arcát befúrta a hasamhoz.
- Yaa! Jagiya, ha nem lenne itt a takaró, beleharapnék a pocidba! Mellesleg nem mozdultam rá. Csak azokra, akik tetszettek.
- Ahol dolgozol, ott vannak nők?
- Igen, van egy női banda, 2ne1.. Gummy – csillogó szemekkel sorolta.
- A takarítók is nők? – vontam fel a szemöldököm.
- Mire akarsz kilyukadni? – hunyorított.
- Csak gondoltam, hogy ha igen, akkor már ők is megvoltak, egy kis felmosás közben – nevetettem, erre felállt, bemászott a takaró alá és harapdálni kezdett.
- Neee! Neee, Jiyong! – nevettem, miközben próbáltam lelökni magamról, természetesen sikertelenül.
Ajkaimra tapadva bontogatta ki a nadrágom egy kézzel. Mohón kapott az ajkaim után, s hirtelen eltűnt a takaró alatt. Leráncigálta rólam a nadrágot.
- Jiyong! – szóltam rá félve, mire felmordult.
- Hmm? – lehelte a bugyim korcára.
- Ki kell mennem – rúgtam le a takarót, közben őt is, aztán bezárkóztam a fürdőjébe.
Nem értem mi ütött belém, de furcsa érzésem támadt.