43. Te az enyém, én a tiéd

Te szemszöged:


Jiyong csapattársa szörnyen bunkó volt velem, kicsit magamra vettem a mondandóját, nem gondoltam volna, hogy lesz még egy olyan ember az életemben, aki idegesíteni fog. Kivonultam a társalgóba, ahonnan cigaretta szagot éreztem. Lassan közelítettem meg a helyiséget, ahol egy szőke fiatal lány ült egy felállított hajú sráccal.
- Hát, te ki vagy? – pillantottak rám.
- Oh, öhm. _______, Jiyong gyerekkori barátja – adtam a halk választ.
- Úristen, hát gyere ide – állt fel a srác majd megölelt. Kicsit megilletődve öleltem őt vissza, hisz azt sem tudtam ki ő.
- Én Youngbae vagyok, a szöszi pedig Lydia – engedett el, majd kezet fogtunk egymással.
- Örülök, hogy megismerhetlek – erőltettem egy zavart mosolyt.
- Félsz igaz? Gyere, csüccs le mellénk – ültetett le szőke lány mellé.
- Kicsit megilletődtem, de jó fejnek tűntök – gyújtottam rá a kezemben lévő szálra.
- Ejnye, ilyen gyönyörű lány és dohányzik – kuncogott Youngbae.
- Ugyan YB, én is cigizek – vigyorgott mellettem Lydia. – Amúgy becézhetsz csajszi, Lyd okés? – szívta ő is a károsító rúdját.
- Szexik vagytok, esküszöm – vette le YB a szemüvegét. – Mondd _______, szerinted jól nézek ki?
Végig néztem az arcán. Elkalandoztak szemeim az ajkain, szemein, orrán, a haján. Nem hazudhatok neki, de azokat a vastag szexi ajkakat megkívántam. Nagyot nyeltem, aztán a szemeibe néztem. – Szerintem, irtó jól nézel ki. Hiába találkoztunk először – mosolyogtam kedvesen rá.
- Látod Lyd, mondtam, hogy bejövök a csajoknak – húzott maga mellé, aztán az arcomra nyomott egy puszit.
Teljesen máshogy éreztem a közelében magam, mint amikor Jivel vagyok. Elégedett vigyor kúszott az arcomra, aztán elszívtam a cigim.
- Visszamegyek Jiyongékhoz, örültem a találkozásnak – álltam fel, aztán elsétáltam még a YGben, amikor egy csaj rohant oda hozzám gyerekkori barátom napszemüvegével. Magamra vettem azt, s kitört a sírás belőlem. Sokszor éreztem magam semmirekellőnek, de most még jobban. Én nem akartam Jiyongra tapadni, csak szükségem volt egy támaszra, mert ha ő nem lenne, akkor egyedül lennék. Bő 20 percig hagytam Ji-t egyedül, aztán visszamentem.
- Minden rendben Jagi? – jött oda az említett, levette a szemüveget rólam, majd megfogta a kezem.
- Még Jagi – kuncogott Seunghyun.
- Te, akkora egy paraszt vagy. Mikor érted meg, hogy kell nekem ______? Hm? – kezdte volna magyarázni Jagiya a dolgokat, de a szavába vágtam.
- Jiyong hagyd már mondtam. Sosem néztem magam meg úgy, mint nő. Csupán szabályoknak éltem.
- Azért is vert Melanie – remek, Jiyong hozd fel mindenképp a múltat, amit feledni szeretnél
- Miről van szó? – egyből elkapta ezt a mondatot, azaz idióta.
- Semmi olyanról, amit neked tudnod kéne Hyung, próbálta hárítani a dolgot.
- És Kikoval mi lesz? – támasztotta meg az állát, s idegesítően mosolygott.
- Már megint az a nő – morogtam az orrom alatt. – Nem kedvelem őt…
- Mit tett, hogy fújsz rá? – vonta fel szemöldökét.
- Irritál, talán ennyit. Zaklat, és mindennek elhord, meg hogy én elveszem Jiyongot tőle – magyaráztam neki.
- Van benne valami. Mióta te megjelentél, akár egy kis pióca rá vagy Ji-re tapadva – vigyorgott rám Tabi.
Láttam Jiyongon, hogy legszívesebben valamivel agyonverné őt, csak fogja be a száját. Egy keserű vigyor futott végig az arcomon.
- Pióca. Édes becenév – ültem le vissza, aztán ettem pár falatot, végül csendben ültem.
Időközben Jiyong idegesítő társa kettesben hagyott minket. A művész ült előttem, az előadó, nem pedig a gyerekkori barátom. Órákon át néztem őt, ahogy állítgatja a dolgokat a pulton. Egyszerűen csodálatos volt, lenyűgöző. Halkan felálltam, mögé sétáltam. Gyengéden végig simítottam a vállain, majd le a mellkasán, és a nyakába bújtam. Jóleső sóhaj hagyta el ajkait, kicsit hátradöntötte a fejét a vállamra.
- Jagiya – suttogta, s a zene elhalkult. – Nagyon megharagszol, ha nem megyünk városnézésre?
- Ühüm… légyszi menjünk. Legalább sétálni – csókoltam a nyakába.
- Na, jó. Sétálni elmegyünk – mosolyodott el fáradtan.
- Aztán főzök neked.
- És mit?
- Lasagne – kuncogtam, s kicsit a fülcimpájába haraptam.
Megborzongott. Megfordítottam őt a székkel, hogy felém nézzen, aztán egy nyelves csókban részesítettem.
- Hm, rendben. Akkor mára végeztem is – nevette el magát, miután elszakadt tőlem. – Úgy is 10 óra van már – állt fel a székéből, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait.
Elmosolyodtam, aztán Ji magához húzott.
- Úristen, én úgy szeretlek – szorongatott.
- Én is, de menjünk! Vár még a séta ránk, aztán a vacsi – lelkesedtem.
- Jó-jó – kapta össze a cuccait, kinyitotta nekem az ajtót. – Hölgyem – nevetett édesen.
- Köszönöm Monsieur – nevettem én is, aztán kifelé haladtunk. Jiyong átkarolta a derekam, úgy mentünk ki hófehér autójához. Mellette hercegnőnek éreztem magam, kellően volt velem udvarias, és ez tetszett. Még az autó ajtaját is kinyitotta nekem, úgy indultunk a lakására. Az út csendben telt odáig, csak halk zene szólt a légtérben. Sok-sok emeletes kivilágított épület tárult a szemem elé. Igaz, Párizsban is volt ilyen, de Szöul más. Nem hallom anyám hangját, nem kell hazaérnem időre, nem szólnak bele semmibe. Jiyong lassított, s befordult egy házhoz, természetesen, annak is a mélygarázsába ment.
- Hát, megérkeztünk – állította le a motort, aztán rám nézett. – Remélem, jól fogod magad érezni, és otthon fogod magad érezni, nem feszengsz ilyesmi. Szeretném, ha jól telne az este – mosolygott, majd kikapcsolta az övét, ugyanúgy ahogy én.
- Már várom, hogy felmenjünk – nevettem rá.
- Istenem, de imádlak – kócolt össze, aztán kiszállt az autóból. Én is így tettem, természetesen a kis táskám, kivettem a hátsó ülésről. Ji bezárta a milliós csodáját, összekulcsolta a kezét az enyémmel. – Harmadik emeleten van a lakásom – mosolygott, mintha valami titok lenne.
Hívta a liftet, ami perceken belül megérkezett. Ahogy beléptünk a barnás falak közé, megnyomta a gombot, végül az ajkaimnak tapadt. Kezei fel-le jártak a combomon, itt-ott meg markolva azt.
- Bírj magaddal, később lehet róla szó – túrtam össze selymes haját.
- Annyira csábítasz, annyira nehéz visszafognom magam – döntötte homlokát az enyémnek. – Nem akarok semmit elrontani, csak…
- Kívánsz és szeretsz – fejeztem be a mondatát.
Elmosolyodott, kaptam ismét tőle egy csókot. Egy apró csilingelés jelezte, hogy fent vagyunk az adott emeleten, így megfogta a kezem, s húzott maga után. Nem volt nagy ház, az ő emeletén még két lakás volt. Megálltunk a hatalmas lakkozott, sötétbarna ajtó előtt. Koreaiul ott állt a neve rajta: Kwon Jiyong. Kinyitotta a nyílászárót, s behúzott magával.
- Üdvözöllek az otthonomban – mosolyodott el, aztán felkapcsolta a lámpákat.
Modern, letisztult nappali tárult a szemem elé, miután levettem a cipőm és követtem őt. Az összes bútorról sütött, hogy az övé. Egyszerű volt, mégis férfias és nagyon tetszett. Mosolyogva indultam felfedezőútra, végig néztem az összes helyiséget, a konyhától a hálószobáig. Két olyan szobát találtam, ami tele volt Jiyong ruháival, s akaratlanul is felröhögtem.
- Mi olyan vicces szépségem? – támaszkodott meg mellettem, miközben a derekamnál karolt.
- Több a ruhád, mint nekem – nevettem továbbra is.
- Vegyünk? Elmenjünk vásárolni? – csillant fel a szeme.
- Ne is álmodj! Van elegendő ruhám.
- Biztos? Séta? – orrát végig húzta a nyakamon, majd odacsókolt.
- Tuti, mehetünk. Van valami lasagne alapanyag? – fordultam felé, szemeit néztem.
- Nem hiszem, szóval veszünk azt is – fáradtan mosolygott rám, mégis láttam, hogy élvezi a velem töltött időt.
Összeszedtük magunkat, gyalog mentünk ki a városba. Igaz csak egymás mellett sétáltunk a fanok miatt, és az esetleges lesifotósok miatt, szóval amolyan jó barátként néztünk ki együtt.
- És mi kell hozzá? – tolta mellettem Jiyong a kocsit, amiben jó minőségű bort beletett.
Elsoroltam neki a hozzávalókat, amiket elég hamar beledobált a kocsiba. – Tudsz valami desszertet?
- Ami azt illeti, nem vagyok valami nagy szakács. Muffint tudok egyedül, semmi mást – rántottam meg a vállam, mintha valami nagy hibát követtem volna el, és nem tehetek róla.
- Akkor veszünk valamit, rendben? – mentünk el a hűtőpultos részre, ahol tömérdek sütemény volt, Ji pedig kiválasztott párat, amit becsomagoltak. Miután végeztünk, a táskájába pakoltunk mindent, és elmentünk sétálni egyet a folyó parton.
- Jaj, Jagi… úgy szeretlek – suttogta, hogy csak én halljam.
- Én is – mosolyogtam, közben a folyót néztem.
- Ne is álmodj, hogy közelebb mehetsz! Nem ugrok utánad! – nevetett jókedvűen.
- Ha…ha…ha nagyon vicces vagy, majom – löktem meg őt, aztán ő  a fenekembe csípett. Löktem megint rajta, utána elrohantam előle.
- Yaa! Gyere ide! – akár az óvodások, szaladtunk a lakóház felé, ám engem az ajtó megállított, amihez kód kellett és én nem tudtam.
- Háhá! Nyertem – pötyögte be a kódot, aztán kinyitotta az ajtót, s a lifthez mentünk.
- Nem ér! – biggyesztettem le az ajkam, mire berántott a felvonóba, s amint bezárult az ajtó, hevesen az ajkaimat falta, mintha nem lenne holnap.

42. Nagyváros

Jiyong szemszöge:

______ csillogó tekintettel nézett ki a Bentleym ablakán. Élveztem most a vezetést, mert vele lehettem. Mosolygott, mutogatott, kérdezősködött. Egyszerűen olyan volt, mintha most járt volna először itt.
- Hogy is hívják azt a tornyot? – mutatott a nagy toronyra.
- Namsan. Este jó oda felmenni, amikor gyönyörűen ki van világítva a város. Én azt szeretem a legjobban, hogy a modern épületek alatt ott vannak a hagyományosak. És annyira hangulatos – fogtam meg a kezét.
- Tök jó! Felmegyünk majd? Ugye nem kell egész nap négy fal között lenni? – pillantott rám, s boci szemekkel kérlelt.
- Na, jó. Legyen! De 11-ig dolgozom. Addig bent leszel velem a YGben rendben?
- Öh, oké. Úgysem voltam még ott.
- Imádom, hogy ennyire lelkes vagy – álltam meg a pirosnál, így meg tudtam csókolni őt.
- Hmmm – szakadt el tőlem. – Vezess mester, nézzünk szét, vegyünk bútort – nevetett.
Ezt imádtam a legjobban. Amikor a csilingelő nevetése töltötte be a teret. Tovább indultunk az egyik bútoráruház felé, majd leparkoltam.
- Oh, most hol vagyunk?
- Szöul egyik legjobb bútoráruházában – szálltam ki, aztán kinyitottam neki az ajtót. – Hölgyem.
- Milyen udvarias – kuncogott, majd kiszállt. Bezártam utána az ajtót, lezártam a kocsim.
- Gyere édes – suttogtam a fülébe. – Ne félj a fanjaimtól, meg attól sem, ha viszont látod magad. Titokban tartjuk a kapcsolatunkat – végig a fülébe mondtam.
- Szóval viselkedjek természetesen, de ne csináljak úgy, mintha egy pár lennénk – érvelt.
- Igen, valami olyasmi – sóhajtottam.
- Nyugi már, semmi gond nem lesz – ejtett meg egy mosolyt felém, majd bementünk.
Végig jártunk mindent a boltban, mire kiválasztotta a megfelelő bútorokat.
- Biztos jó lesz ez a matrac? Nem túl kemény? – ültem rá.
- Nekem ez tökéletes. A gerincem miatt, kis gerincferdülésem van, hiába húzom ki magam, meg balettozok. Néha fájni is szokott – sóhajtotta.
- De ugye nem komoly?
- Nyugi már, kibírható, csak akkor fáj, ha nem jó a matrac – huppant mellém. – Kovácsoltvas keret jó? – erre a kérdésére kuncogni kezdtem.
- Nekem tökéletes, legalább a bilincset használhatom – erre képen törölt a díszpárnával.
- Te szemtelen! Ne is álmodj! – nevetett. – Inkább keressünk egy jó lámpát – állt fel, majd nézelődött.
Én nem mozdultam semerre sem, csak néztem vékony lábait és kerek fenekét. Kicsi Jagi, ha tudnád, mit művelnék veled. Nagyon hiányzik már az, hogy csak a kettőnké legyen a világ. Én este egy kis puhítás után szexet akartam, de te…
- Jiyong, szerinted narancssárga vagy zöld legyen?
- Mi? – eszméltem fel álmodozásomból.
- A díszpárna…
- Szerintem legyen csupa színes, mert az tök jó. És feldobja a szobád – mosolyogtam rá.
- Igazad van – aztán fordult egyet, és az eladóval beszélgetett.
Felálltam, hogy körül tudjak nézni az áruházban. Emlékszem még régebben az ágyam itt vettem, amit az óta, nem látok sehol. Szerencsére Jagiya is egy olyan ágyat választott, amely pont hozzá illik. Elbóklásztam a baldachin ágyaknál, kicsit ábrándoztam. Milyen jó lenne, ha ______ hozzám költözne a házamba. Mindenféle kiegészítőkön futtattam végig a tekintetem. Kis asztalokon, szekrényeken, polcokon, virágtartókon időzött el a tekintetem. Milyen jól mutatna a közös házunkban.
- Oppa – szökkent a hátamra az én kis szerelmem. – Min gondolkozol? – karolta át a nyakam, közben az arca a fülemhez volt közel.
- Kis teher – kuncogtam. – Azon, hogy tök jó lenne veled élni – mosolyodtam el.
- Talán évek múlva. Most jobb apával lenni. Vissza kell szoknom az itteni élethez. De ha jó kisfiú leszel, lehet róla szó, hogy párszor nálad alszom – puszilt a fülcimpámra.
- Juj, akkor én jó leszek! Amúgy kiválasztottál mindent?
- Igen, minden megvan.
- Akkor, kifizetem – tettem őt le, majd a pénztárhoz mentem fizetni.
- Mikorra szeretnék, hogy kiszállítsuk? – kérdezte az eladó tőlem. Hirtelen Jagira néztem.
- Mikorra szeretnéd?
- Öhm, mondjuk három nap múlva. Ha lehetséges – halkan beszélt koreaiul.
- Természetesen – ejtett meg egy mosolyt a srác, aztán pötyögött a számítógépen. Megadtuk a címet, hogy hova vigyék, aztán távoztunk.
- Következő úti cél? – kötötte be magát az autóban.
- YG? Nekem mennem kell már – sóhajtottam egy nagyot.
- Nyugi már, vegyünk előtte kaját valahol! Oké? És megyek veled – szerencsémre a mosolya minden borút elkergetett a fejem fölül.
- Rendben. Tudok egy tök jó éttermet, mindig onnan viszem a jjapagurit, kimchit, bulgogit. Isteni finomak, bár anya főztjét nem űberelik – nevettem.
- Anyuci kicsi fia – kuncogott, majd a sebváltóról lehúzta a kezem és összekulcsolta a sajátjával. – De imádlak. Annyira hiányoztál. Sosem gondoltam volna, hogy melletted fogok egy ilyen csodajárgányban ülni – nevetett jókedvűen.
- Istenem, de édes vagy. Amúgy ez egy Bentley.
- Oh, hát elég – nézett körül. – Pazar.
- Tetszik?
- Nagyon! Na, de hol van, azaz étterem? – kordult meg a gyomra. 
Nevetni kezdtem, aztán elindultunk az étterembe. Kint az autóban várt meg _____, gyorsan vettem pár dolgot, utána a YGhez mentünk. Pár fan ott állt az épület előtt, integettek, én pedig csak rájuk villantottam, végül beálltam a parkolóba az épülethez.
- Voah – nézelődött nagy szemekkel _____.
- Gyere édes, még körbevezetlek, vettem ki a szatyrot, majd ő is kiszállt, s jött velem be az épületbe.
Mindenkinek bemutattam őt, persze kicsit megszeppent, hogy mindenki barátságosan köszöntötte. Megmutattam neki a házat, aztán betelepedtünk a stúdióba.
- Hamizz édes, híznod kell – kapcsoltam be közben mindent, mivel Teddyék ma nem dolgoztak.
- Jól van! Eszek már, ne aggódj! – vett magához egy dobozkát, majd elkezdett enni lassan. – Nagyon elszoktam az ilyen ételektől – turkálta a kimchit.
Lassan odamentem hozzá, s leültem mellé. – Nem kóstolod meg? Tudom, anya miattad kicsit enyhébbre csinálta, de ez sem vészes – biztattam őt.
- De ha meghalok a köhögésben te fizeted a temetésem! – bökött rám a pálcikájával.
- Ó, én utánad halok bébi – simítottam végig selymes combján. Nyakába csókoltam, miközben evett, már majdnem teljesen rá másztam, amikor Seunghyun ránk törte az ajtót.
- Na, végre hogy meg vagy Jiyong. Ki ez a bige? – pislogott kettőt, miközben ledobta mellénk a táskáját.
- Khm, ez a bige érti, hogy mit mondasz – mordult fel mellettem az én gyerekkori barátom.
- Hoppácska – ült le Seunghyun. – Na, ki is vagy te?
- ______ Jiyong gyerekkori ismerőse – amikor ezt ki mondta, az én drága csapattársam álla a földön koppant.
- Ezt nem mondod komolyan – hüledezett.
- De, én vagyok. Miért? Csúnyábbnak képzeltél? – vonta fel ívelt szemöldökét.
- Ami azt illeti, szebbnek – vigyorgott rá.
- Seunghyun, miért kell az önbizalmát lerombolni? – háborodtam fel.
- Hagyd Ji – mosolyodott el keserűen az én kicsi Jagiyám. – Megyek, elszívok egy cigit – pattant fel, aztán kiment.
- Ezt most mi a szarért kellett? Tudod milyen szar neki, hogy ki nézik őt, mert félig európai? – mordultam rá.
- Jiyong – vigyorgott rám. – Kikoval mi lesz?
- Nem azt mondtad, hogy téged _____ érdekel? Hogy róla akarsz hallani? Mi a franc van veled?
- Találkoztam Kikoval, kisírta a lelkét, hogy egy bunkó paraszt vagy a csaj miatt. Mit akarsz egy balerinával hm?
- Hát neked elment a kibaszott maradék eszed. Szeretem őt.
- Nem szeretheted. Két hete találkoztatok.
- Kötődöm hozzá, jobban mint ahhoz a – mormogtam tovább magamban. – Leszarom érted?
- Gyökér vagy. Adj munkát inkább.
Szóval munkát akarsz. Felálltam, majd egy nagy adag papírt dobtam le elé.
- Papírozz szívem. Én megyek megkeresem ______-t – pont akkor tért vissza napszemüvegben, természetesen az enyémben.
- Minden rendben Jagi? – fogtam meg a kezeit.
- Még Jagi – kuncogott Seunghyun.
- Te, akkora egy paraszt vagy. Mikor érted meg, hogy kell nekem ______? Hm?
- Jiyong hagyd már mondtam. Sosem néztem magam meg, úgy mint nő. Csupán szabályoknak éltem.
- Azért is vert Melanie.
- Miről van szó? – kapta fel a fejét a papírok felett görnyedő társam.
- Semmi olyanról, amit neked tudnod kéne Hyung.
- És Kikoval mi lesz? – támasztotta meg az állát.
- Már megint az a nő – morgott az én kicsi Jagiyám. – Nem kedvelem őt…
- Mit tett, hogy fújsz rá?
- Irritál, talán ennyit. Zaklat, és mindennek elhord, meg hogy én elveszem Jiyongot tőle – magyarázta.
- Van benne valami. Mióta te megjelentél, akár egy kis pióca rá vagy Ji-re tapadva – vigyorgott rá Tabi.
Legszívesebben ráborítottam volna az asztalt arra az idegesítő fejére. Nem hiszem el, hogy tönkre tesz mindent, amit felépítettem.
- Pióca. Édes becenév – ült le vissza, aztán tovább evett pár falatot, aztán végig csendben volt.
Én is végre neki kezdhettem a munkáimnak, ami még hátra volt, az albumomra. Tabi pár órán belül elment, én pedig édes kettesben voltam az én kis édesemmel. Amikor rápillantottam, elmélyedve tanulmányozta az egyik dalszövegem, amit az asztalról halászott le. Visszafordultam a monitorhoz, majd tovább néztem a zenéket át, hogy mit hol vágjak meg, cseréljek fel ütemeket.

41. Mintha régóta így lenne minden

Te szemszöged:

Nagyon kimerültem a nagy festegetésben, és Jiyong mellkasa olyan kényelmes volt. Reggel 9 óra körül dobott ki az ágy, természetesen nem mozdultam meg, csak hallgattam, ahogy ver a szíve. Mellkasa egyenletesen fel-le emelkedett, s süllyedt. Kezemmel óvatosan végig simítottam a hasán, mire felém fordult és magához ölelt.
- Jó reggelt Jagi – kuncogott álmos hangon, persze csukott szemmel.
- Neked is. Hogy aludtál? – pusziltam enyhén borostás állára.
- Nagyon jól, köszönöm kérdésed. És te? – keze a hátamon kalandozott el.
- Szintén. Nagyon jól aludtam, szeretek veled aludni – kuncogtam el magam.
Elmosolyodott, aztán adott egy szerelmes csókot. – Kicsi Jagiya – suttogta ajkaimnál. – Nagyon szexi vagy ilyen kócos hajjal. Kedvem lenne szexelni veled – újra megcsókolt.
- Naah – szakadtam el az ajkaitól. – Igen? Azt hiszem, apa itthon van, és szerintem nem repesne az örömtől, ha épp a konyhából nézhetne minket.
- Éjjel jött haza, biztos alszik még. Naaaa, csak egy kicsit – húzta végig ajkait a nyakamon.
A karomon az összes létező szőrszál az égnek meredt. Mérhetetlenül kívántam ezt az embert, de nem mertem vele újra lefeküdni.
- Kicsi Jagiya – sóhajtotta a fülembe. – Csak egy picit. Nagyon jó lesz – csókolt a nyakamba aztán.
- Tudom, hogy jó. Volt már részem benne Ji – mosolyogtam rá.
- És valamit rosszul csináltam akkor?
- Nem. Nagyon ügyes voltál.
- Ügyes? – döbbent le, közben azért nevetett.
- Igen, miért mit kellett volna mondanom? – rózsaszín kócába túrtam.
- Talán lenyűgöző, isteni…
Nevetni kezdtem, s összeborzoltam őt. – Szerintem, reggelizzünk egyet – ültem fel, majd a konyhába mentem. – Mit szeretnél enni? – néztem Jire, aki még mindig az ágyban feküdt, betakarva, s engem nézett.
- A puncid! – vágta rá durcásan.
- A-a, valami mást?
- Akkor is azt akarom!
- Ne legyél már ennyire óvodás! Rántotta? Omlett?
- Ha már tojásoknál tartunk, nekem is van kettő, ami rád vár.
- Jiyong! – rohantam oda hozzá, aztán ráugrottam. – Te perverz disznó – harapdostam őt.
- Ah, hé! Ez nem jó! – terített maga alá, magunkra húzta a takarót, s éhesen csókolt.
Lábaimmal a derekát, karjaimmal a nyakát karoltam át. Ujjaival az oldalamon kalandozott el, majd a fenekembe markolt. Pólóm alá csúszott keze, gyengéden simított a mellemre. Egy pillanatra szakadtam el az ajkaitól, amíg lehámoztam a felsőm, majd visszafeküdtem.
- Milyen készséges lettél – puszilgatta az ajkam.
- Te pedig szőrös vagy, bár tetszik.
- Reméltem is, hogy melletted nyugodtan játszhatok kamion sofőrt – nyelvével nyalt végig a nyakamon.
- Te nem csak perverz, hanem beteg is vagy! – böktem oldalba őt, mire a csípőjét az enyémnek nyomta.
- Na! ________, komolyan kérdezem. Szeretkezünk? – nézett szemeimbe.
- Azt hittem, hogy nem kell engedélyt kérned – mosolyogtam rá.
Kisfiús mosoly jelent meg arcán, aztán a takaró alá bújt, hogy melleimmel foglalatoskodjon. Ajkaival cuppogott bimbómon, jól esően, amikor apa lesétált az emeletről. Hirtelen felrántottam Jiyongot a takaró alól.
- Jó reggelt gerlepár, csak nyugodtan csináljátok, nem zavar – kuncogta el magát.
- Szia apa, öhm – arcom kipirult, s Ji nyakába bújtam, mivel már mellettem feküdt.
- Jó reggelt HyunJin.
- Apa, eladományoztam a dolgaimat.
- Mármint?
- Az ágyam, szekrényem, meg pár dolgot még a dobozból.
- Nem fogod megbánni?
- Egyáltalán nem. Szeretnék új dolgokat venni – Ji kuncogni kezdett, mire belecsíptem a bimbójába, így elhallgatott.
- Rendben, odaadom a hitelkártyám – válaszolt könnyedén.
- Ugyan HyunJin hagyd, megveszem én neki.
- Jiyong! – szólaltam meg, de nem figyelt rám.
- Biztos Ji? Nem lesz gond?
- Tutira nem lesz – mosolygott.
-  Jiyong! – mordultam rá. – Te dolgozni mész!
- Nem megyek.
Magamra kaptam a pólóm, aztán felmentem a „szobámba”, s szétnéztem. Pár perccel később utánam jött, magához húzott. – Haragszol?
- Áh, nem – duzzogtam.
- Jagi – bújt a nyakamba.
- Elfogyott! Miért pénzen akarsz megvenni?
- Nem akarlak megvenni, csupán megtehetem. Tudod, hogy nekem ez semmiség.
Nem válaszoltam neki, csupán gondolkoztam, hogyan csinálom tovább a szobám.
- Jagiya – suttogott a fülembe. – Kicsi Jagi – puszilgatta a fülcimpám.
- Hagyjál majom – akartam ellépni tőle, de nem engedett, egyszerűen magához szorított.
- Imádom, amikor zabos vagy, és tepernem kell érted – suttogta. – Imádom a békülős szexet – kuncogott.
- Ne is álmodj! Mehetsz haza. Én folytatom a szobám, te pedig… élheted világod – ezt nem kellett volna mondanom neki, kicsit a szívébe marhattam.
Egyszer csak elengedett. – Nézz rám! – utasított, de nem fordultam meg. – Azt mondtam nézz rám! – fordított maga felé.
- A világom… köréd akarom építeni. Nem akarok, nem tudok létezni nélküled. Tudod mennyire rossz, amikor haragszol rám? Nem akarom, hogy utálj, vagy, hogy egy elszállt gyökérnek képzelj. Tudom, hogy nem mondtam ki, hogy legyél a barátnőm. Még várni szeretnék vele. De tudnod kell, hogy szeretlek, és azt akarom, hogy kitarts mellettem – fogta meg a kezem.
Szívem hevesen kezdett el dobogni. Sosem vallottak így még szerelmet nekem. Arcom kipirult, aztán magamhoz öleltem őt. Szorosan ölelt magához, tarkómnál simogatott.
- Jagiya, imádlak. Érted? – suttogta, aztán kezei közé fogta a fejem.
- Igen, értem. Jiyong – néztem a szemeit.
- Hm?
- Szeretlek – mondtam ki, majd az ajkamra haraptam.
- Óh – ölelt magához, és a nyakamba cuppantgatott. – Szeretlek, szeretlek! Mondd még egyszer! – fogta meg a kezeimet.
- Szeretlek Jiyong – mosolyogtam gyerekességén.
Hirtelen felkapott az ölébe, csókolgatni kezdett. – Gyere, öltözzünk fel, aztán menjünk venni valamit – mosolygott.
- Jó – böktem hasba, aztán lementem a bőröndömhöz, Ji pedig hazament addig. Egy mini rövidnadrágot vettem fel, az egyik fehér topommal, hajamat felkötöttem, és ehhez a szetthez egy baba kék tornacipőt társítottam.
- Reggeli? – jött oda apa.
- Elviszem őt majd – toppant be Jiyong frissen illatosan, egy farmerben és egy fekete pólóban. Ékszerei csak úgy csörögtek, amikor igazgatta magát. – Oh, ________ gyönyörű, vagy mint mindig – mosolygott rám.
- Köszönöm.
- Azért felszedhetne pár kilót – csipkelődött apa. – Vidd olyan helyre, ahol finomat ehet. És tömd meg – nevette el magát.
- Rendben! – röhögött Ji, aztán összekulcsoltuk a kezünket. – Majd hozom őt valamikor délután, vagy este – mosolygott.
- Nálad alszik? Akkor mondjuk, vehetnél egy mobilt neki. Majd kifizetem.
- Oh, hagyd csak, mindent megveszek neki, amit csak akar – puszilta meg a kezem.
- Én pedig kiverem a fogad, és elcsavarom a tököd – morogtam.
Apa leejtette a kezéből a villát, úgy elkezdett nevetni. – A harciassága megmaradt, mint régen.
- Emlékszem! Amikor fejen dobott a homokkal, csak hogy a lapátot odaadjam neki – csatlakozott Jiyong is, aztán szájon csókolt.
- Sipirc, gerlepár.
- _______, veszünk pizsit vagy hozol? – vigyorgott rám Ji.
- Viszek – húztam össze a szemeim, aztán gyorsan az egyik táskámba bepakoltam egy pólót, fehérneműt és a holnapi ruhámat, amiben hazajövök majd. – Kész – mentem vissza.
- Helyes. Vigyázz rá Jiyong! – állt fel apa, aztán lekezelt vele.
- Vigyázni fogok, mint a szemem fényére – aztán mentünk is Jiyong autójához.
Átsétáltunk a Kwon rezidencia területére, ahol már a szülei és a nővére kint volt. Elbúcsúzkodtak, aztán kinyitotta nekem az ajtót, hogy beszálljak. – Köszönöm – mosolyogtam rá, bezárta az ajtót, megkerülte az autót, s mellém ült.
- Ültél már ilyen autóban?
- Még sosem.
- Remélem élvezni fogja kegyed az utazást – indította a motort, majd neki vágtunk Szöulnak, a belvárosnak, s Jiyong „életének”.