11. Hirtelen változás

Te szemszöged:

Olyan hirtelen húzott el tőle, h Jiyongot nem is láttam.
- Te kis fruska! Kinek mertél szólni, h ütlek téged mi? - vágott arcon.
- Édes mindegy, nem veszed észre, h tönkreteszel? - vetettem oda szemrehányóan.
- Igen? Ezek után, már csak az idegeidre hajtok. - vigyorgott gonoszan rám, s mentünk próbálni.
Végig próbáltuk 5x, s persze amikor inni vagy enni akartam, elvette tőlem, h nekem le kell fogynom. A nap végére, teljesen rosszul éreztem magam. Semmi kedvem nem volt anyámmal egy légtérben utazni, így gyalog vágtam neki Párizsnak. Ahogy hazaértem, bedőltem egyből az ágyba, annyira nem éreztem jól magam. Anyám rám tört később egy kis csésze rizzsel és zöldséggel.
- Csak mert sápadt vagy. –nyomta az orrom alá.
- Nem kell. Hagyj meghalni, jobb lenne, nem lennék teher a válladon. - amikor ezt kimondtam, hatalmas pofont kaptam.
- Vigyázz a szádra kisasszony, és egyél. Holnap nagy nap! - fogta és rám vágta az ajtót.

Nagy nehezen gyűrtem le a torkomon a kaját. Alig vártam, h holnap legyen, és végre vége legyen mindennek. Mivel csak holnap fogok felvonulni, utána már nem. Vagyis de, de az nem lesz ennyire fontos esemény. Visszadőltem a párnák közé, s halkan sírtam. Az egész fájdalom most jött ki rajtam. Oh, apu mi lehet veled? Mikor láthatlak megint? Álomba sírtam magam, másnap pedig 4kor keltett anyám.
- Azonnal kelj fel! Frissnek és üdének kell lenned. - rántotta le a takarót rólam.
- Fent vagyok. - motyogtam, és kiültem az ágy szélére.
Hatalmasat kordult a gyomrom, de tudtam, h nem fog semmilyen kaját adni, és azt az idióta barackszínű göncöt fogja rám húzni. Lementem utána, mert már ő lent volt, s a konyhába mentem.
- Halat ehetek, vagy valamit? - kérdeztem, miközben kutattam valami kaja után.
- Van rizs meg párolt zöldség, nem jó? Süssek csirkemellet hozzá? - kérdezte kedvesen.
- Megcsinálom magamnak. - sóhajtottam, majd elkezdtem.

Ez amolyan szokásos „családi béke” feeling. Természetesen nem az, mert én le leszek nap végére hordva a föld alá kb. Fél 6-ra sikerült felébrednem, és embert varázsolnom magamból. Egy farmer rövidnadrágot vettem fel, egy csőtoppal, de nem tudtam h milyen cipő legyen, így levittem kettőt megmutatni a drága anyámnak.
- Tudsz segíteni? - kérdeztem.
- Miben? – nézett rám.
- Magassarkú legyen vagy tornacipő? Ehhez a ruhához. - mutattam végig magamon.
- Magassarkú, szerintem kiemeli a lábaidat, főleg, h ilyen rövidnadrágba vagy. - mosolygott, aztán telefonon beszélt.

Gondoltam, h azt fogja mondani. Összekaptam magam, egy táskába tettem a szükséges holmikat, majd levágtattam a lépcsőn.
- Mehetünk? Még egy fotózásod lesz reggelről, aztán egy állófogadás 8tól, és 9től kezdődik a bemutató. – tapsikolt.
Tudtam, éreztem, h még beszervez valamit. Nem is érdekelt, csak túl akartam már lenni a mai nap.
A fotózás helyszínére értünk, és körül néztem. Ismét Vouge címlap, Melanie sikeres divatútja. Már láttam is a címet. Gyorsan végeztünk, majd kaptam a szokásos szidást a csípőm miatt, mert szélesebb volt kicsit. Szarul esett, h nem tudok mit csinálni vele, a csontozatom erősebb. Ezek után elmentünk az állófogadásra. Senkit nem ismertem szokás szerint, és pincsikutya módon anyám seggében kellett járnom. Hagynom, h a gusztustalan franciák tapizzanak, és jópofát vágjak közben, hát jó ez menni fog. Vagyis csak addig ment, amíg valaki át nem kulcsolta a derekamon a kezeit, és suttogott a fülembe.
- Jagiya, milyen gyönyörű vagy ma. - puszilta meg a vállam.