9. Városnézés

Te szemszöged:

Nem voltam félős Jiyong előtt, mivel több fotózásom volt, illetve bemutatóm, ahol fehérneműben kellett végigriszálnom magam a kifutón. Arról már nem is beszélek, h Jiyonggal együtt is fürödtem kiskoromban. Sóhajtottam egyet, ahogy a nyakamba csókolt, majd viszonoztam a csókját. egyáltalán nem értem mi ütött ebbe a gyerekbe, de mindenesetre a hiányát kárpótolja a térd remegtető csókjával. Lassan elszakadtam tőle, mire a nyakam kezdte el csókolgatni.
- Hnn, neh.. Ji.. - cirógatta végig az oldalam, majd rám nézett.
- Nem jó?
- De, csak.. kérlek, ne. Felöltözök, és mehetünk. - gyorsan felvettem a ruhát, majd a hajam oldalra fogtam és egy masnit tűztem bele.
- Komolyan nem bírom megállni, h ne érjek hozzád. Olyan gyönyörű vagy ________. - nézett a szemeimbe.
- Kö..köszönöm. Te is, eléggé jóképű lettél. Gondolom, döglöttek érted a nők. Vagyis döglenek. - savanyú mosoly jelent meg az arcomon.
- Hát, ja, vannak páran.
- Pár százan. - kötekedtem.
- Na! Igaz az is, de mégis, ne mondd ezt.. Nekem csak egy lány kell, akit még nem sikerült meghódítanom. - sóhajtott, én pedig a vállára tettem a kezem.
- Nyugi Jagiya, biztosan az a lány boldog lesz melletted. De most menjünk. - húztam el magammal.

Tök jól elsétáltunk addig, amíg nem vették körül Ji-t fanok. Elmosolyodtam, majd távolabb mentem, s leültem a padra. Folyamatosan csak képet csináltak vele, és kérdezgették, majd amikor sikerült mindenkinek a vágyát kielégíteni utánam jött.
- Ne haragudj. - mondta, amikor odaért.
- Semmiség. Felkapott sztár vagy. - mosolyogtam rá, majd elindultunk szétnézni.
Jiyong az összes boltba képes volt berángatni engem, és mindenhol legalább egy kis apróságot venni. Mire végeztünk, 2 kisebb szatyor tele volt ajándékokkal, és egyéb kis mütyürökkel.
- Kivásároltad magad? - nevettem egy jót.
- Hát, azt hiszem igen. –nevetett ő is.
- Gyere, muszáj megkóstolnod pár francia ételt. Csigát mondjuk. - amikor kimondtam, vágott egy grimaszt.
- Ugyan már! Jó az, na gyere. - húztam egy kajálda felé, ahova beültünk.
Végig kóstoltattam vele az összeset, ahány ízbe kapható.
- Te jó isten. Tök furcsa. Na ha visszajössz, komolyan mondom az élő polipot fogod megkóstolni! - vigyorgott.
- Persze, h nem. Tényleg apámat fel kell hívni, h jövő hét vasárnap, előadás.
- Milyen előadás?
- Tudod a balett. Plusz még, holnap lesz a divathét kezdete. És én is fel fogok vonulni. –mosolygott.
- Oh, remélem, látlak majd. - vigyorgott perverzen.
- Te csak ne vigyorogj! –mutattam rá a villámmal, amin rajta volt még a sütim egy kis darabkája, és simán leette róla.
- Hm, finom. – nyammogott rajta.
- Fúú, Kwon Jiyong! Te pofátlan, ugye tudod, h most végig sértettél, és duzzogva megyek haza? - nevettem.
- Jagiya, nyugodj meg. –adott az övéből.
- Rossz próbálkozás. - nyammogtam a sütijén.
- Ugyan, na majd meglátjuk. - fogyasztottuk el, aztán hazaindultunk.

Természetesen eláztunk, mert hirtelen derültégből villámcsapásként szakadt az eső. S mivel a mi házunk közelebb volt - és talán Jacques sincs ott, anyám új „jövendőbelije” aki 25 évnél nem idősebb, ellentétben az én 41 éves anyámmal – nyugodtan lehetünk kettesben. Ahogy beléptünk az ajtón, a nappali ugyanúgy állt, szóval az rám várt.
- Ji, addig menj fel vagy valami, kitakarítom a nappalit.
- Segítsek?
- Nem kell. - mentem ki a konyhába, s a kukát visszavittem.
Jiyong végig nézett rám, addig én óvatosan pakoltam az üveg dohányzóasztal darabjait, amikor megvágtam az ujjam, és egy „bassza meg”-et elmormogtam.
- Jól vagy?- segített be, majd az ujjamat nézte.
- Áh, csak egy kis vágás. - serkent ki a vérem, mire a szájához emelte, s lenyalogatta.
- Hmm. Még mindig finom a véred ______. - nevetett, majd egy zsepit előszedett és belekötötte az ujjam.