25. Az ünneprontó

Te szemszöged:

Duzzogva dőltöttem magam alá. Megfizet, amiért így abba hagyta az egészet. Ráültem a csípőjére, s dörzsölni kezdtem magam hozzá. Odahajoltam a füléhez, és belesóhajtottam direkt. Bőrén egyből az apró szőrszálak az égnek meredtek, én pedig elégedetten kuncogtam.
- Jó húzni az idegeim? - sóhajtott fel, amikor már teljesen éreztem meredező férfiasságát, hogy nyomja a lábam közét.
- Igen, nekem tetszik. - kezdtem bele a nyakának a kényeztetésébe, majd lejjebb haladtam a gyönyörű kulcscsontjára, amit bárki megirigyelhetett volna. Ajkaimmal játszadoztam el rajta, majd a tetoválására tértem, miután mindkettő kiálló csontját megkóstolgattam. Már hangosan zihált alattam, pedig még semmit nem csináltam, és ez jó érzéssel töltött el. Kezeimmel végig simítottam a hasfalán, majd a mellkasán, s tovább játszadoztam a nyelvemmel, meg persze az ajkaimmal. Csókokat nyomtam végig a mellkasára, amikor ismét éreztem, hogy kirázza a hideg, és az ajkait harapja a visszatartott nyögései miatt.
- Jagiya, hagy halljam a hangod! - pillantottam rá, és néztem az arcát.
Egy megkönnyebbült sóhaj és nyögés keveréke hagyta el a száját. A hajamba simított, egy mosollyal az ajkain, s fogaimat érezte meg pőre bőrén. Minden egyes szegletét a mellkasának, és a hasának csókkal hintettem.
- Ahw ______. - nyögte a nevem, ahogy a köldökébe haraptam.
Végig haladtam a köldökétől az alhasáig, s gyengéden megszívtam a bőrét. Olyan érdekes, hogy pasi létére tökre pihés, és észrevehetetlen a szőr neki ott, így nem is zavart. Órákig játszadoztunk egymás testével, teljesen belemerülve az egészbe. Ezt egy váratlan telefonhívás szakította meg, természetesen az én telefonom volt. Semmi kedvem nem volt beszélni azzal a személlyel, aki hívott.
- Ki az? - kérdezte Jiyong, miközben a nyakam csókolta.
- Anyám. - nyögtem fel, majd felvettem inkább.
-_________? Hol az istenben vagy?! Rég itt kéne lenned próbán, egy kisebb divatbemutatóhoz. - sivalkodott.
- Ne visíts már! - szóltam halál nyugodtan vissza.
- Hogy beszélsz te velem? Nem vagyok a lábtörlőd! Kinek képzeled magad? - üvöltött folyamatosan, én pedig rányomtam a telefont.
Lemásztam Jiyongról, majd elkezdtem visszaöltözni. Kitágult szemekkel nézett rám, és csak pislogott.
- Hova mész?
- Muszáj mennem. Anyám berágott rám, ismét. Vagy még mindig. - húztam épp fel a nadrágom.
- Ne már, maradj! - próbált marasztalni.
- Nem lehet, ne haragudj. - vettem fel gyorsan a cipőm, majd az ajtó felé indultam.
- Egy csókot sem kapok? - biggyesztette le az ajkait.
Gyorsan visszamentem, megcsókoltam őt, aztán haza rohantam. Otthon, anyám idegesen várt, az egész házunk át volt alakítva kifutóvá, s úgy nézett ki, mintha valami különleges helyszín lenne.
- Na végre, hogy ideértél. Nem hiszem el hogy fontosabb, azaz idióta pipogya kölyök, mint a munkád! A jövőd! –adni akart egy pofont, de megfogtam a csuklóját.
- Elég legyen! Ne emeld többet rám a kezed! –keltem ki magamból.
- Ne akard megmondani kisasszony, hogy mit csináljak és mit ne! Én vagyok az anyád, amíg itt laksz, azt csinálod, amit én mondok, és neked egy árva beleszólásod nincs! Megértetted? - üvöltött velem, az arcom pedig rezzenéstelen volt.
- Mellesleg, mától két srácot állítok melléd, nem találkozhatsz azzal a szerencsétlennel, és mindent mondani fognak, hogy merre jársz, és mész. –gonoszan felröhögött, én pedig tudtam, hogy innentől le fogok bukni, s rosszabb büntetést fogok kapni.