5. Torony

Te szemszöged:

Gyorsan bementem a házunkba, Jiyong a lépcső előtt várt. Feltrappoltam a szobámba, remélve, hogy anyám nem lesz fent, és épp rendezget valamit bent. Hát nem így lett, pontosan, h az ablak előtt állt. Ledobtam a cuccom, majd a szekrényhez mentem.
- Hova mész? - kérdezte normális hangnembe.
- Eiffel-torony, az egyik kedves ismerősömnek akarom megmutatni.
-NEM MÉSZ TE SEHOVA! NEM ÉREDEKEL KIVEL!! Sehova nem mész megértetted? - kapott pont a karom után, így gyönyörűen végig húzta a karmait rajta, és kicsit felszaggatta a bőröm.
Ahogy a pulóverem és a kistáskám szorongattam, kaptam még egy pofont a már lila arcomra, és levágtattam a lépcsőn. Végig utánam jött és dumált.
-HA ELMER… Jiyong? Te mi a jó eget keresel itt? - bámult rá, mintha nem is lenne igazi.
- Jó estét, Melanie. Rablom a lányát. - fogta meg a kezem, s elkezdett futva húzni.

Távolabb futottunk, aztán megálltunk, s magához húzott.
- Komolyan nem megyek el nélküled. Lila az arcod ______ miért hagyod? A vállad is.. - aggódóan nézett rám.
- Ji, ne.. Én nem mehetek veled. Muszáj, nem állhatok ellen anyámnak. - hajtottam le a fejem.
Szótlanul magához ölelt, belőlem pedig kitört a zokogás.
- Ne menjünk inkább rendben? Gyere fel hozzám a hotelbe, van ott hűsítő zselé.
- Ne.. ne.. nem kell. Menjünk.. nem vagyok én gyenge. - nem értem, h ilyen fájdalommal is, hogy tudok rá mosolyogni.
Hatalmasat sóhajtott, s elindultunk a toronyhoz. Nem siettünk, hisz még nem sötétedett be teljesen, s akkor a leggyönyörűbb Párizs, amikor sötét van, s csak a fényeket látod.
- Nagyon magas? Tetejébe ki akarsz vinni? - szorította meg egy kicsit a kezem.
- Kicsit nagyon az, de nyugi, végig fogni fogom a kezed, és védeni téged, én leszek az őrangyalod. - suttogtam a fülébe, ahogy odaértünk.
- Két jeune jegyet szeretnénk. - mondtam a csajnak, aki bent ült.
- Tetejéig? - jött a kérdés.
- Igen.
-25 euró lesz. - adta oda, én pedig kifizettem, pedig már Ji is nyúlt volna a tárcájáért, de én a kezét fogtam meg, h nem kell.
- Kellemes időtöltést. - mosolygott ránk, majd elmentünk, s fellépcsőztünk az első emeletre.
57 méter magasan voltunk, s Jiyong csodálkozott. Óh, Párizs, bármennyire is itt kell élnem, még mindig szülőhazámba húz a szívem.
- Csinálhatok rólad képet? - vette fel közben a pulóverjét, ahogy én is.
- Jajj, lila az arcom. Nem lehetne, h máskor? - próbáltam ellenállni.
- Nem, na, pózolj be. - kacsintott rám, majd lefényképezett telefonjával, s aztán a várost is tovább fényképezte.
Elmosolyodtam rajta, mindig is érdekelte őt az ilyen, természetesen a divat után.
- Mehetünk, egyel feljebb? - kérdeztem.
- Lift?
- Aha. –mosolyogtam, majd beszálltunk a liftbe, s egy emelettel feljebb mentünk.
Ott már jóval hűvösebb volt, s még mindig tátott szájjal bámult.
- Ez csak Párizs. Mivel tiszta idő van, elláthatunk távolra is a legfelső szintről. - magyaráztam neki, s próbált közelebb menni a korláthoz, de iszonyatosan tériszonyos volt, így mögöttem állt.
- Gyere már Ji, nem esel le.
- De ha lenézek, akkor én itt zuhanok össze, és megnézem, hogy a törékeny testeddel hogy vonszolsz le! - karolta át a derekam, s úgy lépdeltünk közelebb.
Remegett. Nem csak lábból, hanem gyomorból is, én pedig nevetni kezdtem.
- Yaa, Jagiya, nem esel le! Az őrangyalod vigyáz rád. - fordultam meg vele szembe.
- Remélem is. Hogy.. - hajolt közelebb hozzám. - vigyázol rám, mert cserébe én vigyázok rád. - s egy gyengéd csókot nyomott az ajkaimra.