6. Szükségem van rád

Jiyong szemszöge:

Derekánál húztam magamhoz, s úgy csókoltam őt. Hirtelen eltolt, s pirulva kapta oldalra a fejét.
- Jagiya, mit művelsz? - kérdezte halkan.
- Menjünk a tetejére, s ott elmondom. - húztam a lifthez, s beszálltunk.
Igaz remegtem akár a kocsonya, de mégis látni akartam, amit mondott. Felértünk pár perc után, s megköszörülte a torkát.
- Hát, 276 méter.. –rázta ki a hideg.
- Jézusom. - ahogy lenéztem egy pillanatig, a hideg kirázott, s megszédültem.
- Jól vagy? –karolta egyből át a derekam, én pedig a fejem a nyakába fúrtam.
- Csak megszédültem, de oké rendben vagyok.
- Nézd milyen szép, ne lefelé nézz, hanem Párizst. - bújt hozzám.
Végig néztem, csináltam pár képet, aztán magamhoz húztam _______-t.
- Szükségem van rád. Kitépték a szívem, amikor elvittek. - sóhajtottam.
Nem válaszolt, csak átkarolta a nyakam, s egy édes csókot kaptam tőle. Nem is tudom miért Párizs a szerelmesek városa, áh, nem tudom. Ezért, hogy azzal lehetsz fent a toronyban, akit szeretsz. Ahogy elszakadt az ajkaimtól a szemeimbe nézett.
- Hiába voltam 3 éves, te fontos voltál nekem.. De.. Sajnálom. - engedett el.

Elszúrtam. Én idióta hülye barom állat. Ez a lány a mindenem! És most, egy sajnálommal lezár mindent. Lehajtottam a fejem, s a korláthoz mentem. Nem érdekelt a szédülés, se a tériszony. Milliónyi darabra törte ezzel a sajnálommal a szívem. Odébb sétált, s telefonált, addig az én arcomról a forró sós könnyek csorogtak. Nem vagyok elég jó a gyerekkori barátomnak. Pár perc után egy törékeny test préselődött hozzám.
- Mi a baj oppa? - suttogta a fülembe.
- Se..semmi. - fordítottam el a fejem.
- Kérlek, mondd el. Akkor nem sírtál volna. - fordította maga felé az arcom.
- Tényleg semmi. - próbáltam tiltakozni, s elfordítani az arcom, de nem engedte.
Kezei közé zárta, s az ajkait az enyémre tapasztotta. Egyből magamhoz öleltem őt, és viszonoztam a csókját. Ez nem olyan volt, mint az előző, hanem fájdalommal teli, mindkettőnk könnye folyt, s úgy ízleltük egymás ajkait. Mindennél jobban haza akartam őt magammal vinni, de még 1 hét van a nyaralásomból. Egyből a szemeibe néztem, s elmosolyodott.
- Holnap Champs Elysées lesz az úti cél. - bökte meg a hasam.
- Rendben, azaz a butikos negyed?
- Jaja, gondolom, érdekel téged. - indult el a lifthez, de én visszahúztam őt.
- Naná, h érdekel, de más is. - karoltam át őt, s a homlokához nyomtam az enyém.
- Öh, én? - nevetett zavartan.
- Eltaláltad. Annyira hiányoztál, h néha apádat zaklattam, h valami információhoz jussak. - erre a mondatomra elpirult.
- De most itt vagyok! És, öhm. Ölelhetsz. De, most menjünk. Kezdek fázni. - tolt el magától, s a lifthez ment.
Utána mentem, aztán lementünk. Jó volt vele lenni, még ha csak a várost is mutatta meg. Tudtam, hogy ha elmegyek, ő biztosan nem jön utánam, h az enyém legyen. Akarom őt, sosem akartam még senkit így. Kis balerina, istenem, itt kell maradnom, hogy megnézzem a fellépését. De erről még nem szólok neki.
Ahogy leértünk, egyből a Diadalív felé kezdett el húzni.
- Ezt is látnod kell, aztán ígérem, hogy megyünk. Vagyis te a hotelbe, én pedig a bonyodalomba. - sóhajtott.
Megpusziltam a fejét, majd megnéztük azt is. Komolyan gyönyörű város, vannak szép részek, ugyanúgy, mint Seoulban.
Hazakísértem ezek után őt. Melanie dühösen lökte be őt az ajtón, majd egy hatalmas üvöltést hallottam, de nem volt merszem ahhoz, hogy bemenjek, s szétszedjem őket.