Te szemszöged:
- Minek hívtad
fel? - néztem rá nagy szemekkel.
- Eljön az előadásodra, én is itt maradok, és aztán együtt megyünk Koreába. - válaszolta.
- Micsoda? Jiyong! Ezt.. most te komolyan gondolod? - pirult ki egy kicsit az arcom, igaz ezért még anyámtól kapni fogok.
- Igen, ez után az este után, az életem árán is elviszlek innen. - húzott vissza magához, és álomba simogatott.
Reggelről, a nap meleg sugarai keltettek, mert Ji olyan szerencsétlenül húzta be a függönyt. Kinyitottam a szemeim, s Jiyong nyugodt arcával találtam szembe magam. Óvatosan megráztam őt, mire kinyitotta mandula szemeit.
- Hmm, jó reggelt szépségem. - csókolt meg, kicsit összenyomorgatott.
- Szerintem öltözz, anyámék jönni fognak. - ekkor nyitottak volna be, de csukva volt az ajtó.
Jiyong kipattant az ágyból, gyorsan rendezte a felöltözést, halkan nyitotta ki az ajtót, majd lefeküdt a székbe mellém, és úgy tett mintha aludna. Kuncogtam egy sort rajta, majd én is úgy tettem.
- De doktor úr az ajtó.. nyitva. - nyitott be anyám.
- Eddig is nyitva volt, Melanie. - morgott a doki, majd odajött hozzám és felébresztett.
- Hála az istennek.. _______ kicsikém jól vagy? - játszotta meg anyám magát.
- Hmm.. –ásítottam egy nagyot.
- Szokásos ellenőrzés, h érzed magad? - kérdezte az orvos, miközben vizsgálgatott, a hasamat nyomkodta.
- Jól, már jobban. –mosolyogtam rá.
- Rendben, akk megírom a papírt, és hazamehetsz, vitaminokat szedned kell, kicsit hiányos vagy, étrend kiegészítő, és igyál sok teát, édesítővel. - irkált majd a kezembe adta a papírt.
- Köszönjük. - mondta anyám, aki úgy szobrozott az ajtóban akár egy hárpia.
Kiment az orvos, és bezárta az ajtót maga után. Anyám szétrántotta a függönyt, és Jiyongot bökdöste.
- Kelj fel!
- Mi …- ásított egyet. – a baj?
- Ha meg merted dugni a lányom, esküszöm, szíjat hasítok a hátadból! –mutogatott anyám rá.
- Ha meg is dugtam volna, se lenne köze hozzá. Felnőtt már.
- De nem érdekel, nem fog veled menni, nem fog újra Koreában élni. Ő már francia állampolgár! - veszekedett vele, amíg én öltöztem.
- Már meg bocsáss Melanie, de _______ dönti el, h marad vagy jön, ő dönti el, h mit akar. Én nem befolyásolom őt, csak szeretnék a régi gyerekkori barátommal sok időt eltölteni, mert rég láttam.
- Ohho, a te magadfajta Kwon-ok csak a bajt hozzák. De szerencsére ott hagytam azt a nyomorult HyunJin-t.
- Ne merd azt mondani apára, h nyomorult! - mordultam fel, és felálltam.
- Micsoda? - nézett rám anyám, és jött oda hozzám.
- Ne merd rá mondani! Ő legalább szeret engem, és…- kezdtem bele, de félbeszakított.
-16 éve nem láttad őt!
-MERT ELSZAKÍTOTTÁL TŐLE, MERT NEM ENGEDED H BÁRKIVEL IS TALÁLKOZZAK. - csaptam ki az ajtót, majd elszaladtam.
Anyám fujtatott, Jiyong pedig utánam rohant. Dögölne meg, h apámat szidja, miközben megcsalta őt. El fogok menni Jiyonggal, a balett után. Kint a parkolóban kapott el engem, mert a magassarkúmban csak addig tudtam futni. Magához ölelt, és simogatta a hátam.
- Gondolj arra, h legalább én, szeretlek téged. - motyogta a fülembe, amitől kirázott a hideg, és nem tudtam egy érzést hova tenni.
- Eljön az előadásodra, én is itt maradok, és aztán együtt megyünk Koreába. - válaszolta.
- Micsoda? Jiyong! Ezt.. most te komolyan gondolod? - pirult ki egy kicsit az arcom, igaz ezért még anyámtól kapni fogok.
- Igen, ez után az este után, az életem árán is elviszlek innen. - húzott vissza magához, és álomba simogatott.
Reggelről, a nap meleg sugarai keltettek, mert Ji olyan szerencsétlenül húzta be a függönyt. Kinyitottam a szemeim, s Jiyong nyugodt arcával találtam szembe magam. Óvatosan megráztam őt, mire kinyitotta mandula szemeit.
- Hmm, jó reggelt szépségem. - csókolt meg, kicsit összenyomorgatott.
- Szerintem öltözz, anyámék jönni fognak. - ekkor nyitottak volna be, de csukva volt az ajtó.
Jiyong kipattant az ágyból, gyorsan rendezte a felöltözést, halkan nyitotta ki az ajtót, majd lefeküdt a székbe mellém, és úgy tett mintha aludna. Kuncogtam egy sort rajta, majd én is úgy tettem.
- De doktor úr az ajtó.. nyitva. - nyitott be anyám.
- Eddig is nyitva volt, Melanie. - morgott a doki, majd odajött hozzám és felébresztett.
- Hála az istennek.. _______ kicsikém jól vagy? - játszotta meg anyám magát.
- Hmm.. –ásítottam egy nagyot.
- Szokásos ellenőrzés, h érzed magad? - kérdezte az orvos, miközben vizsgálgatott, a hasamat nyomkodta.
- Jól, már jobban. –mosolyogtam rá.
- Rendben, akk megírom a papírt, és hazamehetsz, vitaminokat szedned kell, kicsit hiányos vagy, étrend kiegészítő, és igyál sok teát, édesítővel. - irkált majd a kezembe adta a papírt.
- Köszönjük. - mondta anyám, aki úgy szobrozott az ajtóban akár egy hárpia.
Kiment az orvos, és bezárta az ajtót maga után. Anyám szétrántotta a függönyt, és Jiyongot bökdöste.
- Kelj fel!
- Mi …- ásított egyet. – a baj?
- Ha meg merted dugni a lányom, esküszöm, szíjat hasítok a hátadból! –mutogatott anyám rá.
- Ha meg is dugtam volna, se lenne köze hozzá. Felnőtt már.
- De nem érdekel, nem fog veled menni, nem fog újra Koreában élni. Ő már francia állampolgár! - veszekedett vele, amíg én öltöztem.
- Már meg bocsáss Melanie, de _______ dönti el, h marad vagy jön, ő dönti el, h mit akar. Én nem befolyásolom őt, csak szeretnék a régi gyerekkori barátommal sok időt eltölteni, mert rég láttam.
- Ohho, a te magadfajta Kwon-ok csak a bajt hozzák. De szerencsére ott hagytam azt a nyomorult HyunJin-t.
- Ne merd azt mondani apára, h nyomorult! - mordultam fel, és felálltam.
- Micsoda? - nézett rám anyám, és jött oda hozzám.
- Ne merd rá mondani! Ő legalább szeret engem, és…- kezdtem bele, de félbeszakított.
-16 éve nem láttad őt!
-MERT ELSZAKÍTOTTÁL TŐLE, MERT NEM ENGEDED H BÁRKIVEL IS TALÁLKOZZAK. - csaptam ki az ajtót, majd elszaladtam.
Anyám fujtatott, Jiyong pedig utánam rohant. Dögölne meg, h apámat szidja, miközben megcsalta őt. El fogok menni Jiyonggal, a balett után. Kint a parkolóban kapott el engem, mert a magassarkúmban csak addig tudtam futni. Magához ölelt, és simogatta a hátam.
- Gondolj arra, h legalább én, szeretlek téged. - motyogta a fülembe, amitől kirázott a hideg, és nem tudtam egy érzést hova tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése