27. Testőrök

Te szemszöged:

Amíg én magamba roskadva ültem az ágyon, anyám elment, tudtam jól, hogy hova. Keresztbe tesz, ahol csak tud, nem érdekli őt úgy igazán a boldogságom, csak neki legyen jó. A két monstrum mellettem ült, nekem legalább a hatszorosom, olyanok, mint két hatalmas szekrény. Szerintem, ha lenne valami akasztó szerűség rajtuk rájuk aggatnám az összes ruhámat. Bár ha jobban belegondolok, a fülükre tudok akasztani, úgyis eláll, mint egy elefántnak, vagy mint egy csimpánznak.  Valamit ki kell találnom, hogy tudjak találkozni Jiyonggal, de ez a két srác - mert biztosan nem idősebbek, mint én - a seggembe vannak. Felálltam, és a lépcső felé indultam.
- Remélem, nem szökni készülsz. – köpte oda nekem gúnyosan az egyik.
- De igen, leengedem a hajam az ablakból, és lemászok. Hogy a francba nem tudsz gondolkozni? – mérges lettem, amiért ilyet állít ez a vadállat.
Hirtelen előttem termett, a vállamnál fogva a falnak nyomott, s a lábam közé nyúlt.
- Kiscica vigyázz mit mondasz, mert megjárod. Nem tudtam, hogy Melanienak ilyen gyönyörű lánya van. – vigyorgott, én pedig képen töröltem őt.
- Ne tapizz bunkó! Amúgy is, csak őrködnöd kell, nem megfektetned. És ha még egyszer hozzám érsz, olyat teszek amit, meg fogsz bánni. – sziszegtem a képébe.
- Jujj, rám küldöd a kis mitugrász barátodat vagy mi az isten? Nem ijedtem meg ______ , itt most én vagyok a főnök, te pedig alkalmazkodsz. – engedett el, én pedig remegve rohantam fel az emeletre.
A hústorony visszament a másik mellé, az pedig lecseszte őt.
- Ez most mire volt jó? Nem arról volt szó, hogy próbálunk megbarátkozni vele?
- Fogd már be, ez a kis fruska szerelmes. Valahogy le kell csillapítanunk őt, és nem engedhetjük sehova sem szinte. Amúgy is ráfér, hogy valaki végre elmondja mi a téma.

Amíg ők lent beszélgettek, az én agyam azon kattogott, hogy mégis hogyan tudok megszabadulni tőlük. Elmentem lezuhanyozni, majd átöltöztem, összekaptam a balett cuccom, s levágtattam.
- Hova-hova? – állt fel az a goromba bunkó paraszt.
- Ahova te nem! Majd jövök. – nyitottam ki az ajtót, mire bevágta az orrom előtt.
- Kérdeztem valamit, válaszolj normálisan!
- Balettra, hova máshova mennék? – nyitottam ki az ajtót, mire eltalálta őt, amíg szitkozódott, elfutottam.
- Fuss már utána baszki! – üvöltött a társára, aki utánam eredt.
Teljes erőmből futottam, és üvöltöttem el magam, mert utolért. Könnyeztem, és ki akartam törni a szorításából.
-  Csss, nem bántalak, kérlek _______ legalább engem engedj közelebb magadhoz. – motyogta a fülembe.
- Engedj el, kérlek. –könyörögtem neki, egyszerűen nem akartam, hogy hozzám érjen bármelyik is.
- Kérlek. – mikor már látta, hogy mennyire félek tőle, elengedett.
 Pont akkor lépett ki az ajtón Jiyong, aki díszkíséretben volt. Nagyot nyelt, és elindult felénk.
- Kwon Jiyong? Ott maradsz! – szólt mögüle a bunkó paraszt dromedár.
- Hát te ki vagy? – húzta fel a szemöldökét Ji.
- Az, aki megvédi _______-t tőled. Na, sicc. – kezdett el húzni magával.
- Balettra kell mennem! Eressz már el az istenért. – sipákoltam, majd sikerült a lábára lépnem, így elengedett, és elrohantam.
Komolyan, több sportot végzek így, ha ezek a sarkamban lesznek. Jiyong bánatos szemekkel nézett utánam, majd elindult a dolgára, én pedig futóversenyt rendeztem a balett suliig, ahol már Isabelle várt engem.
- Bonjour _______, végre hogy…- tartott egy kis szünetet, és leesett az álla – ideértél. Te, Damien mi a jó istent keresel itt? – pislogott rá.
- Én, öhm, szia nővérkém. Én vigyázok _______-ra/re. – jelentette ki nagy büszkén.
- Már megint Melanie? Nem hiszem el. – leálltak veszekedni, én addig átöltöztem, s a gondolataim Jiyongra terelődtek. Annyira rosszul éreztem magam miatta, ahogy rám nézett. Elhatároztam. Éjjel elszököm.