28. Az előadás

Jiyong szemszöge:

Sokáig fetrengtem az ágyban, majd délután elhatároztam, hogy elmegyek valamerre szétnézni, vásárolni, persze ehhez kellett a Harper’s Bazaar is, mivel képeket kell készítenünk. Elkészültem, felvettem egy fekete hosszú ujjút és egy fekete alapon aranyozott szegecses nadrágot, a Converse tornacipőmmel. Lebattyogtam a lépcsőn kényelmesen, a hallban találkoztam a fotóssal, és elindultunk ki. A szállodától nem messze _______-t ölelgette egy dromedár állat, az állam leesett, nem tudtam, hogy mi van, aztán leesett. Hát a „testőr”. De akkor miért ölelgeti? És miért sír az én kicsi Jagiyám? Nyeltem egy nagyot, majd elindultam feléjük.
- Kwon Jiyong? Ott maradsz! – hallottam magam mögül egy mély hangot, francia akcentussal.
- Hát te ki vagy? – néztem rá, majd felhúztam a szemöldököm.
- Az, aki megvédi _______-t tőled. Na, sicc. – és húzta is magával.
Csak néztem szomorúan, ahogy a törékeny karját erősen megragadja, és vonszolja magával. Nem segíthettem rajta. Elindultunk a másik irányba, mivel szorított az idő. Ahogy sétáltam, úgy készültek képek rólam. Pózolgattam, beszélgettem, el is telt hamar az idő.
- Holnap lenne még egy fotózásod, szóval remélem benne vagy. – mosolygott rám a fotós.
- Persze, hány óra felé?
- Olyan 2 óra környékén. Megfelel? – pakolt közben.
- Tökéletes, köszönöm.
 Ezek után visszasétáltam a hotelbe, s tehetetlenül dőltem le az ágyra. Miért kell minden jónak szarul elsülnie? Ez olyan jó kérdés, de nem tudom a választ rá. Annyit gondolkoztam, hogy hirtelen elaludtam.

Az a pár nap hamar eltelt, s már azon kaptam magam, hogy a L’Odeon színházban ülök. A nézőtér tömve volt, csak mellettem volt egy szabad hely. Elég régóta ültem bent, amikor megérkezett _______ apja, HyunJin.
- Jiyong, szervusz. – mosolygott rám, öregedő arca mögül.
- Szia, vártalak már. – vettem el a kabátom onnan, így le tudott ülni.
- Reméltem is, hogy vártál, azt hittem, hogy nincs már helyem. – mosolygott továbbra is.
- Ugyan, amúgy körülbelül 10 perc és kezd az egész. – néztem a vörös függönyöket.
- És, ______ mikor lép fel? Annyira rég láttam őt. – sóhajtott nagyot.
- Hát, egy próbára tudtam csak belopózni, ott úgy volt, hogy a kezdők kezdték, aztán pedig  _______. És egyszerűen gyönyörű volt. – meséltem el neki, amit láttam.
Elbeszélgettük azt a 10 percet, s jött is az előadás. A sok kis balerina ügyesen táncolt, mindent hibátlanul csináltak. HyunJin kamerázta is, főleg akkor amikor elsötétült a színpad, s csak egy helyen volt megvilágítva. _______ káprázatos volt. Egyből fel is ültem a székemben, s csillogó szemekkel bámultam rá. A ruhája, fehér volt, és nem volt pántja, nekem kifejezetten tetszett.
- Úristen gyönyörű. – suttogta mellettem az apja, mire ránéztem, s a könny ott csillogott a szemében.
Hosszú percekig táncolt a zongoradarabra, majd amikor vége lett, egy srác ment ki mellé, aki könnyedén felemelte őt a magasba. A kis tanítványok is kimentek, kicsit modernebb zenére táncoltak tovább. A végén _______ spárgába ment le, és ráhajolt a lábára. Mindenki felállva tapsolt nekik, majd elsötétült minden, és kimentek. Mi is kimentünk az előtérbe, ahol megvártuk a fellépőket. Amikor kijöttek, _______ kezéből kiesett a táska, könnyes szemekkel állt ott, és nem hitte el amit lát.
- A-apa? – nagyon meg volt lepődve.
- Kincsem. – az ő szemei is meg voltak telve a sós nedvvel.
Odaszaladt hozzá a rég nem látott lánya, s a nyakába ugorva üdvözölték egymást.