Jiyong szemszöge:
Elkezdtem mesélni a történeteimet, incselkedtünk egymással, amikor _______ lerúgott magáról.
- Ki kell mennem – pattant, s kirohant.
Megijedtem. Gyorsan odamentem az ajtóhoz, bekopogtam.
- Jagiya! Jól vagy? – aggódtam érte nagyon, hisz nem tudtam, hogy miért tette ezt.
- Oui, je suis très bien – válaszolt franciául.
- Yaa! Nem értek franciául – ütöttem egyet rá az ajtóra.
- Jiyong… - hallottam édes hangját.
- Itt vagyok, engedj be, mi a baj?
- Nem engedlek! Kellenek a ruháim, gondolkoztam.
Elmentem a ruháiért aztán bekopogtattam. – Itt vannak a ruháid, nyisd ki, kérlek.
- Nyújtsd be – nyitotta ki résnyire, ekkor kaptam az alkalmon és betoltam az ajtót.
- Jiyong! – dobált nekem mindent.
- Miért vagy ilyen hisztérikus? – vontam fel a szemöldököm.
- Te… te csak kihasználnál engem, nekem ez nem kell. Rég óta „ismerjük”egymást – mutatta az idézőjelet a kezeivel. – De rég nem találkoztunk… és rájöttem, hogy ugyanolyan játékszer vagyok, mint azok, akik előttem voltak. Jobb lesz, ha véget vetünk ennek – kapta magára a ruháit, s kiviharzott a szállodából.
Az állam a földön koppant. Megvádol olyannal, ami nem is igaz. Vagyis de, de miatta meg tudnék változni. Az utolsó napom volt Párizsban, mielőtt még haza megyek. Félek, hogy meggondolja magát és itt marad Melanie karmai között. Kicsoszogtam a fürdőből, magatehetetlenül lerogytam az ágyra.
- Kwon Jiyong te szerencsétlen, sötét múltú, idióta… - kezdtem el magam szidni.
Olyan jól telt ez a pár nap _______-val/vel, erre behisztizett és valótlant állít. Meg sem tapasztalta még, hogy milyen velem. Kedvetlenül pakoltam be a bőröndömbe a ruháimat és a dolgaimat.
„Jagiya, remélem nem gondoltad meg magad. Apukád nagyon örülne neki, ha jönnél. Hiányzol!” – magam sem értem miért küldtem el ezt neki. Választ akartam. És kaptam is.
„Legalább ő örül neki, nem úgy, mint te.” – igazából nem erre a válaszra vártam, de legalább visszaírt. Vettem egy forró zuhanyt, aztán aludni tértem. Nehezen jött az álom a szememre, folyton ________-n gondolkodtam. Végül sikerült elaludnom, másnap viszont kómásan ébredtem az idősebbik Seunghyun telefonhívására.
- Nae? – morogtam félkómásan.
- Úristen nem halt meg! Szia Jiyong – nevetett markáns hangján a telefonba.
- Seunghyun… tudod mennyi a kibaszott idő? – fordultam a hátamra.
- Ott körülbelül olyan reggel 6 körül, miért? – értetlenkedett.
Ha nem lett volna telefon közöttünk meg több ezer kilométer, szerintem kettétépem morcosságomban őt.
- Szerintem kapd be. Felkeltettél!
- Most bocsánat, na, cicus mikor dugod haza a pofid? Mi van a kis csajjal?
- Cicus a fúú. Ne fárassz, majd este 7:20-kor indul. Elvesztettem.
- Micsoda? Mesélsz?
- Azt hiszi ki használom őt. Pedig nem.
- Beleszerettél? Hogy néz ki?
- Hallod, gyönyörű lány. Egyszerűen imádni való. Küldök róla képet majd. És nem tudom, nem tudom, mit érzek, teljesen összezavart. Annyira fontos nekem.
Seunghyun valamilyen szinten megnyugtatott, sokat beszéltünk, aztán letettem, mert hívásom volt.
- Tessék Kwon Jiyong – vettem fel az ismeretlenszámot.
- Itt Melanie – szólalt meg.
- Te jó isten, mit akarsz?
- Azonnal gyere hozzánk! – majd rám csapta a telefont.
Semmit nem értettem, csak magamra kaptam a ruháim, s futottam hozzájuk. Szerencse, hogy nem messze laktak, így könnyedén ott voltam. Felszaladtam a lépcsőjükön, aztán becsöngettem. _______ nyitott ajtót.
- Mit akarsz itt?
- Melanie hívott.
- Mi van? Anya! – morcosan ment el hozzá, én pedig addig bementem.
- Oh, rusnya koreai – kuncogott. – Nos, most szépen elmondod nekem, hogy nem fogod magaddal vinni őt! – ráncigált a fülemnél, ami nem volt kellemes, így a csuklójára szorítottam.
- Ah, engedd el a csuklóm, ez fáj!
- Nekem is a fülem! – hámoztam le magamról a kezeit, közben a ledöbbent ______-ra/re pillantottam.
- _______, sipirc a szobádba! – szólt rá.
- Hagyj békén! Apa jönni fog értem és egy szavad nem lehet majd! – imádtam, amikor harcias volt, mégis féltettem.
Melanie oda akart menni hozzá, de visszarántottam.
- Jönni fog. Nem érdekel. Se őt, se engem, legfőképp az apját nem! Nem teheted ezt vele! – emeltem meg kicsit a hangom.
- Azért akartam, hogy át gyere Jiyong, hogy rábeszéld _______-t a maradásra – ekkor csöngettek.
Melanie ment kinyitni, kis Jagiyám pedig felhúzott az emeletre. Bezárta mögöttem az ajtót.
- Segítesz?
- Igen. Mindent hozni akarsz?
- Persze. Semmit nem hagyok itt neki – folytatta a további bepakolást.
HyunJin jött hozzá, hogy segítsen, de Melanie mindenhol ott volt. A pasztell szobát hamar kipakoltuk, óriás bőröndök voltak tele a cuccaival, illetve dobozok. Órák múlva már a repülőn ültünk, HyunJin ______ mellett, én mögöttük, mivel nem volt helyem már. Egyedül ültem az ablak mellett, vártam hogy megérkezzünk. Több órás utazás után, megérkeztünk. Egy külön autó várt rám, illetve Jagiyaékra is.
- ______, búcsúzz el Jiyongtól – álltunk a kifutónál a lépcső mellett, az apja ott hagyott minket.
Szemeiben könny gyűlt. – Nem akartam bunkó lenni veled Jiyong. Sajnálom, túl sok kétely volt bennem veled kapcsolatban. Mindent beképzeltem, hogy milyen jó lesz majd, együtt élünk. Aztán meséltél a múltadról, és teljesen…más lett minden. Mintha az álom elúszott volna – nézett a szemembe.
- De miattad, én megváltozok – fogtam meg kezeit, melyek elvesztek az enyémben.
Megremegett, könnye a kezünkre hullott. Magamhoz öleltem, bármennyire is nehéz volt. Nem akartam elveszíteni őt, nem akartam, hogy megszabaduljon tőlem egykönnyen.
- Kérlek Jagiya.
- Ne hívj így! Jiyong.. mától nincs közünk egymáshoz. Au revoir – majd kiszaladt az apjához.
Ezt a szót nem akartam hallani „Au revoir” . Mintha a szívem tépték volna ki, s taposták volna meg. Hatalmas gombóc lett a torkomban, napszemüvegem felvettem, s elindultam, hogy folytassam az életem _______ nélkül.
Elkezdtem mesélni a történeteimet, incselkedtünk egymással, amikor _______ lerúgott magáról.
- Ki kell mennem – pattant, s kirohant.
Megijedtem. Gyorsan odamentem az ajtóhoz, bekopogtam.
- Jagiya! Jól vagy? – aggódtam érte nagyon, hisz nem tudtam, hogy miért tette ezt.
- Oui, je suis très bien – válaszolt franciául.
- Yaa! Nem értek franciául – ütöttem egyet rá az ajtóra.
- Jiyong… - hallottam édes hangját.
- Itt vagyok, engedj be, mi a baj?
- Nem engedlek! Kellenek a ruháim, gondolkoztam.
Elmentem a ruháiért aztán bekopogtattam. – Itt vannak a ruháid, nyisd ki, kérlek.
- Nyújtsd be – nyitotta ki résnyire, ekkor kaptam az alkalmon és betoltam az ajtót.
- Jiyong! – dobált nekem mindent.
- Miért vagy ilyen hisztérikus? – vontam fel a szemöldököm.
- Te… te csak kihasználnál engem, nekem ez nem kell. Rég óta „ismerjük”egymást – mutatta az idézőjelet a kezeivel. – De rég nem találkoztunk… és rájöttem, hogy ugyanolyan játékszer vagyok, mint azok, akik előttem voltak. Jobb lesz, ha véget vetünk ennek – kapta magára a ruháit, s kiviharzott a szállodából.
Az állam a földön koppant. Megvádol olyannal, ami nem is igaz. Vagyis de, de miatta meg tudnék változni. Az utolsó napom volt Párizsban, mielőtt még haza megyek. Félek, hogy meggondolja magát és itt marad Melanie karmai között. Kicsoszogtam a fürdőből, magatehetetlenül lerogytam az ágyra.
- Kwon Jiyong te szerencsétlen, sötét múltú, idióta… - kezdtem el magam szidni.
Olyan jól telt ez a pár nap _______-val/vel, erre behisztizett és valótlant állít. Meg sem tapasztalta még, hogy milyen velem. Kedvetlenül pakoltam be a bőröndömbe a ruháimat és a dolgaimat.
„Jagiya, remélem nem gondoltad meg magad. Apukád nagyon örülne neki, ha jönnél. Hiányzol!” – magam sem értem miért küldtem el ezt neki. Választ akartam. És kaptam is.
„Legalább ő örül neki, nem úgy, mint te.” – igazából nem erre a válaszra vártam, de legalább visszaírt. Vettem egy forró zuhanyt, aztán aludni tértem. Nehezen jött az álom a szememre, folyton ________-n gondolkodtam. Végül sikerült elaludnom, másnap viszont kómásan ébredtem az idősebbik Seunghyun telefonhívására.
- Nae? – morogtam félkómásan.
- Úristen nem halt meg! Szia Jiyong – nevetett markáns hangján a telefonba.
- Seunghyun… tudod mennyi a kibaszott idő? – fordultam a hátamra.
- Ott körülbelül olyan reggel 6 körül, miért? – értetlenkedett.
Ha nem lett volna telefon közöttünk meg több ezer kilométer, szerintem kettétépem morcosságomban őt.
- Szerintem kapd be. Felkeltettél!
- Most bocsánat, na, cicus mikor dugod haza a pofid? Mi van a kis csajjal?
- Cicus a fúú. Ne fárassz, majd este 7:20-kor indul. Elvesztettem.
- Micsoda? Mesélsz?
- Azt hiszi ki használom őt. Pedig nem.
- Beleszerettél? Hogy néz ki?
- Hallod, gyönyörű lány. Egyszerűen imádni való. Küldök róla képet majd. És nem tudom, nem tudom, mit érzek, teljesen összezavart. Annyira fontos nekem.
Seunghyun valamilyen szinten megnyugtatott, sokat beszéltünk, aztán letettem, mert hívásom volt.
- Tessék Kwon Jiyong – vettem fel az ismeretlenszámot.
- Itt Melanie – szólalt meg.
- Te jó isten, mit akarsz?
- Azonnal gyere hozzánk! – majd rám csapta a telefont.
Semmit nem értettem, csak magamra kaptam a ruháim, s futottam hozzájuk. Szerencse, hogy nem messze laktak, így könnyedén ott voltam. Felszaladtam a lépcsőjükön, aztán becsöngettem. _______ nyitott ajtót.
- Mit akarsz itt?
- Melanie hívott.
- Mi van? Anya! – morcosan ment el hozzá, én pedig addig bementem.
- Oh, rusnya koreai – kuncogott. – Nos, most szépen elmondod nekem, hogy nem fogod magaddal vinni őt! – ráncigált a fülemnél, ami nem volt kellemes, így a csuklójára szorítottam.
- Ah, engedd el a csuklóm, ez fáj!
- Nekem is a fülem! – hámoztam le magamról a kezeit, közben a ledöbbent ______-ra/re pillantottam.
- _______, sipirc a szobádba! – szólt rá.
- Hagyj békén! Apa jönni fog értem és egy szavad nem lehet majd! – imádtam, amikor harcias volt, mégis féltettem.
Melanie oda akart menni hozzá, de visszarántottam.
- Jönni fog. Nem érdekel. Se őt, se engem, legfőképp az apját nem! Nem teheted ezt vele! – emeltem meg kicsit a hangom.
- Azért akartam, hogy át gyere Jiyong, hogy rábeszéld _______-t a maradásra – ekkor csöngettek.
Melanie ment kinyitni, kis Jagiyám pedig felhúzott az emeletre. Bezárta mögöttem az ajtót.
- Segítesz?
- Igen. Mindent hozni akarsz?
- Persze. Semmit nem hagyok itt neki – folytatta a további bepakolást.
HyunJin jött hozzá, hogy segítsen, de Melanie mindenhol ott volt. A pasztell szobát hamar kipakoltuk, óriás bőröndök voltak tele a cuccaival, illetve dobozok. Órák múlva már a repülőn ültünk, HyunJin ______ mellett, én mögöttük, mivel nem volt helyem már. Egyedül ültem az ablak mellett, vártam hogy megérkezzünk. Több órás utazás után, megérkeztünk. Egy külön autó várt rám, illetve Jagiyaékra is.
- ______, búcsúzz el Jiyongtól – álltunk a kifutónál a lépcső mellett, az apja ott hagyott minket.
Szemeiben könny gyűlt. – Nem akartam bunkó lenni veled Jiyong. Sajnálom, túl sok kétely volt bennem veled kapcsolatban. Mindent beképzeltem, hogy milyen jó lesz majd, együtt élünk. Aztán meséltél a múltadról, és teljesen…más lett minden. Mintha az álom elúszott volna – nézett a szemembe.
- De miattad, én megváltozok – fogtam meg kezeit, melyek elvesztek az enyémben.
Megremegett, könnye a kezünkre hullott. Magamhoz öleltem, bármennyire is nehéz volt. Nem akartam elveszíteni őt, nem akartam, hogy megszabaduljon tőlem egykönnyen.
- Kérlek Jagiya.
- Ne hívj így! Jiyong.. mától nincs közünk egymáshoz. Au revoir – majd kiszaladt az apjához.
Ezt a szót nem akartam hallani „Au revoir” . Mintha a szívem tépték volna ki, s taposták volna meg. Hatalmas gombóc lett a torkomban, napszemüvegem felvettem, s elindultam, hogy folytassam az életem _______ nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése