Te szemszöged:
Szóval Damien..mi
a francért kell engem csesztetni? Miért kell a seggembe járni? A
gondolatmenetemet Isabelle hangja szakította meg.
- Ne haragudj az öcsém miatt, nem szeretném, ha a nyomodban járna. – simogatta a karom.
- Nem a te hibád, igazából anyám kereste fel őt.
- Vigyázz vele, mert szereti a nőket, ha érted mire célzok.
- Addig él! Velem nem fog kikezdeni. – puffogtam egy sort.
- Rendben, viszont most kezdjük. Sok dolgunk van még! – csapta össze a két kezét Isabelle, majd elkezdtük a próbát.
A két gorillám elszunnyadt a padon, így csendben összekaptam magam, úgy ahogy voltam, majd elrohantam. Gyorsan szedtem a lábaimat, s futottam Jiyonghoz. Látni akartam őt, érezni az illatát, megölelni, és puszit adni selymes arcbőrére. Elég hamar odaértem, de nem vitt rá a lélek, hogy bekopogjak. Tehetetlenül álltam az ajtó előtt, s vártam a csodát. Vártam, hogy egyszer csak kijön, de nem lett így. Csalódottan mentem el onnan, mert direkt nem akartam bekopogni. Amint kiléptem a szálloda ajtaján, Damien erősen megragadta a karom.
- Végre megvagy cicuka. – morogta.
- Hagyj békén, nincs kedvem semmihez.
- Nekem sincs kedvem sok mindenhez, de viszont valamihez van. – megálltunk, elkezdte kiboncolni az övét, s engem simogatni.
- Hagyd abba! Szemét állat, fejezd be, nem akarok tőled semmit. Gusztustalan vagy! – ütöttem őt, de egy kézzel is erős volt.
- Ugyan édes, ne akard, hogy betömjem a kicsi szádat valamivel, túl sokat beszélsz. – nyomott le a földre.
Félig megmerevedett tagja tárult elém, s minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabaduljak, nem ment. Már a könny folyt az arcomon, amikor megjelent a másik gorillám is, Gregoire, aki olyan erővel sodorta el Damien-t, hogy az kiterült a földön.
- Eszednél vagy te nem normálatlan?! – ripakodott rá, miközben magához szorított és ölelt.
Damien dühösen állt fel, és lökött egyet a srácon, aki roppantul nem volt jó kedvében. Hirtelen egymásnak estek, és ütötték egymást teljesen, amíg rájuk nem üvöltöttem.
- A rohadt életbe már! Mon Dieu, nem megyek sehova sem, a szobámban fogok ülni, csak fejezzétek be. – sírtam el magam, annyira megijedtem.
Mind a ketten csak néztek rám, majd Damien az arcomba mászott.
- Jujj kis csitri, mi az? Félted Gregoire-t? Nem kell nagyfiú már! Na, tünés! – lökött egyet rajtam, én pedig megindultam lehajtott fejjel előre.
Be kell látnom, hogy nincs értelme a szökésnek, úgyis megtalálnak. Viszonylag hamar hazaértünk, aztán elmentem lezuhanyozni. Muszáj voltam kiadni magamból a dolgokat egy forró zuhany, és egy kiadós sírás kíséretében.
Pár nap múlva eljött az előadás, természetesen senkivel nem találkozhattam, anyám is akár a rabszolgahajcsár. Mintha pörgették volna az időt, már el és jött a nagy nap. Hófehér ruhám volt, a hajam balett kontyba volt felfogva. Enyhe sminket kaptam, majd ki kukkoltam a függöny mögül. Több ezer ember jött el, csak azért, hogy megnézzen minket.
Először a kicsik léptek fel, gyönyörű volt az egész, hibátlanul táncolták végig az egész darabot. Hirtelen elsötétült a színpad, s jöttem én. Egy fénycsóvával világítottak meg, lassú zongoradarabra táncoltam. Minden egyes mozdulatom erőteljes volt. A társam kijött mellém, emeléseket csináltunk, és egyéb más lépéseket, visszajöttek a kicsik, velük is táncoltunk tovább, egy modernebb zenére. A végén lementem spárgába, s összehúzták a függönyt.
- Remek volt, köszönöm mindenkinek a sok gyakorlást. – ölelt végig Isabelle mindenkit.
- Mi köszönjük, hogy betanulhattuk, és ilyen tanárunk van. – adtunk neki ajándékot, majd kivonultunk.
Épp beszélgettem az egyik kislánnyal, amikor kiléptünk az ajtón. A kezemből a táska, úgy ahogy volt a földön landolt. Hirtelen könnybe lábadt a szemem, s nem hittem el, hogy tényleg az édesapámat látom.
- A-apa? – rohantam oda hozzá, és a nyakába ugrottam.
- Kincsem. – öleltük egymást.
16 éve nem láttam őt, nem tudtam, hogy néz ki, és most itt van, láthatom őt, ölelhetem.
- Úristen, de gyönyörű lettél. Kislányom, egyszerűen leírhatatlanul szép lettél. – ölelgetett, és puszilgatta a homlokom.
- El sem hiszem, hogy itt vagy. Hogy..- ekkor Jiyong vágott a szavamba.
- Én hoztam el neked.
Elengedtem édesapám, majd odamentem hozzá, megöleltem őt, s hirtelen két nedves párnát éreztem az ajkaimon.
- Ne haragudj az öcsém miatt, nem szeretném, ha a nyomodban járna. – simogatta a karom.
- Nem a te hibád, igazából anyám kereste fel őt.
- Vigyázz vele, mert szereti a nőket, ha érted mire célzok.
- Addig él! Velem nem fog kikezdeni. – puffogtam egy sort.
- Rendben, viszont most kezdjük. Sok dolgunk van még! – csapta össze a két kezét Isabelle, majd elkezdtük a próbát.
A két gorillám elszunnyadt a padon, így csendben összekaptam magam, úgy ahogy voltam, majd elrohantam. Gyorsan szedtem a lábaimat, s futottam Jiyonghoz. Látni akartam őt, érezni az illatát, megölelni, és puszit adni selymes arcbőrére. Elég hamar odaértem, de nem vitt rá a lélek, hogy bekopogjak. Tehetetlenül álltam az ajtó előtt, s vártam a csodát. Vártam, hogy egyszer csak kijön, de nem lett így. Csalódottan mentem el onnan, mert direkt nem akartam bekopogni. Amint kiléptem a szálloda ajtaján, Damien erősen megragadta a karom.
- Végre megvagy cicuka. – morogta.
- Hagyj békén, nincs kedvem semmihez.
- Nekem sincs kedvem sok mindenhez, de viszont valamihez van. – megálltunk, elkezdte kiboncolni az övét, s engem simogatni.
- Hagyd abba! Szemét állat, fejezd be, nem akarok tőled semmit. Gusztustalan vagy! – ütöttem őt, de egy kézzel is erős volt.
- Ugyan édes, ne akard, hogy betömjem a kicsi szádat valamivel, túl sokat beszélsz. – nyomott le a földre.
Félig megmerevedett tagja tárult elém, s minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabaduljak, nem ment. Már a könny folyt az arcomon, amikor megjelent a másik gorillám is, Gregoire, aki olyan erővel sodorta el Damien-t, hogy az kiterült a földön.
- Eszednél vagy te nem normálatlan?! – ripakodott rá, miközben magához szorított és ölelt.
Damien dühösen állt fel, és lökött egyet a srácon, aki roppantul nem volt jó kedvében. Hirtelen egymásnak estek, és ütötték egymást teljesen, amíg rájuk nem üvöltöttem.
- A rohadt életbe már! Mon Dieu, nem megyek sehova sem, a szobámban fogok ülni, csak fejezzétek be. – sírtam el magam, annyira megijedtem.
Mind a ketten csak néztek rám, majd Damien az arcomba mászott.
- Jujj kis csitri, mi az? Félted Gregoire-t? Nem kell nagyfiú már! Na, tünés! – lökött egyet rajtam, én pedig megindultam lehajtott fejjel előre.
Be kell látnom, hogy nincs értelme a szökésnek, úgyis megtalálnak. Viszonylag hamar hazaértünk, aztán elmentem lezuhanyozni. Muszáj voltam kiadni magamból a dolgokat egy forró zuhany, és egy kiadós sírás kíséretében.
Pár nap múlva eljött az előadás, természetesen senkivel nem találkozhattam, anyám is akár a rabszolgahajcsár. Mintha pörgették volna az időt, már el és jött a nagy nap. Hófehér ruhám volt, a hajam balett kontyba volt felfogva. Enyhe sminket kaptam, majd ki kukkoltam a függöny mögül. Több ezer ember jött el, csak azért, hogy megnézzen minket.
Először a kicsik léptek fel, gyönyörű volt az egész, hibátlanul táncolták végig az egész darabot. Hirtelen elsötétült a színpad, s jöttem én. Egy fénycsóvával világítottak meg, lassú zongoradarabra táncoltam. Minden egyes mozdulatom erőteljes volt. A társam kijött mellém, emeléseket csináltunk, és egyéb más lépéseket, visszajöttek a kicsik, velük is táncoltunk tovább, egy modernebb zenére. A végén lementem spárgába, s összehúzták a függönyt.
- Remek volt, köszönöm mindenkinek a sok gyakorlást. – ölelt végig Isabelle mindenkit.
- Mi köszönjük, hogy betanulhattuk, és ilyen tanárunk van. – adtunk neki ajándékot, majd kivonultunk.
Épp beszélgettem az egyik kislánnyal, amikor kiléptünk az ajtón. A kezemből a táska, úgy ahogy volt a földön landolt. Hirtelen könnybe lábadt a szemem, s nem hittem el, hogy tényleg az édesapámat látom.
- A-apa? – rohantam oda hozzá, és a nyakába ugrottam.
- Kincsem. – öleltük egymást.
16 éve nem láttam őt, nem tudtam, hogy néz ki, és most itt van, láthatom őt, ölelhetem.
- Úristen, de gyönyörű lettél. Kislányom, egyszerűen leírhatatlanul szép lettél. – ölelgetett, és puszilgatta a homlokom.
- El sem hiszem, hogy itt vagy. Hogy..- ekkor Jiyong vágott a szavamba.
- Én hoztam el neked.
Elengedtem édesapám, majd odamentem hozzá, megöleltem őt, s hirtelen két nedves párnát éreztem az ajkaimon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése