Te szemszöged:
Jiyong csapattársa szörnyen bunkó volt velem, kicsit magamra vettem a mondandóját, nem gondoltam volna, hogy lesz még egy olyan ember az életemben, aki idegesíteni fog. Kivonultam a társalgóba, ahonnan cigaretta szagot éreztem. Lassan közelítettem meg a helyiséget, ahol egy szőke fiatal lány ült egy felállított hajú sráccal.
- Hát, te ki vagy? – pillantottak rám.
- Oh, öhm. _______, Jiyong gyerekkori barátja – adtam a halk választ.
- Úristen, hát gyere ide – állt fel a srác majd megölelt. Kicsit megilletődve öleltem őt vissza, hisz azt sem tudtam ki ő.
- Én Youngbae vagyok, a szöszi pedig Lydia – engedett el, majd kezet fogtunk egymással.
- Örülök, hogy megismerhetlek – erőltettem egy zavart mosolyt.
- Félsz igaz? Gyere, csüccs le mellénk – ültetett le szőke lány mellé.
- Kicsit megilletődtem, de jó fejnek tűntök – gyújtottam rá a kezemben lévő szálra.
- Ejnye, ilyen gyönyörű lány és dohányzik – kuncogott Youngbae.
- Ugyan YB, én is cigizek – vigyorgott mellettem Lydia. – Amúgy becézhetsz csajszi, Lyd okés? – szívta ő is a károsító rúdját.
- Szexik vagytok, esküszöm – vette le YB a szemüvegét. – Mondd _______, szerinted jól nézek ki?
Végig néztem az arcán. Elkalandoztak szemeim az ajkain, szemein, orrán, a haján. Nem hazudhatok neki, de azokat a vastag szexi ajkakat megkívántam. Nagyot nyeltem, aztán a szemeibe néztem. – Szerintem, irtó jól nézel ki. Hiába találkoztunk először – mosolyogtam kedvesen rá.
- Látod Lyd, mondtam, hogy bejövök a csajoknak – húzott maga mellé, aztán az arcomra nyomott egy puszit.
Teljesen máshogy éreztem a közelében magam, mint amikor Jivel vagyok. Elégedett vigyor kúszott az arcomra, aztán elszívtam a cigim.
- Visszamegyek Jiyongékhoz, örültem a találkozásnak – álltam fel, aztán elsétáltam még a YGben, amikor egy csaj rohant oda hozzám gyerekkori barátom napszemüvegével. Magamra vettem azt, s kitört a sírás belőlem. Sokszor éreztem magam semmirekellőnek, de most még jobban. Én nem akartam Jiyongra tapadni, csak szükségem volt egy támaszra, mert ha ő nem lenne, akkor egyedül lennék. Bő 20 percig hagytam Ji-t egyedül, aztán visszamentem.
- Minden rendben Jagi? – jött oda az említett, levette a szemüveget rólam, majd megfogta a kezem.
- Még Jagi – kuncogott Seunghyun.
- Te, akkora egy paraszt vagy. Mikor érted meg, hogy kell nekem ______? Hm? – kezdte volna magyarázni Jagiya a dolgokat, de a szavába vágtam.
- Jiyong hagyd már mondtam. Sosem néztem magam meg úgy, mint nő. Csupán szabályoknak éltem.
- Azért is vert Melanie – remek, Jiyong hozd fel mindenképp a múltat, amit feledni szeretnél
- Miről van szó? – egyből elkapta ezt a mondatot, azaz idióta.
- Semmi olyanról, amit neked tudnod kéne Hyung, próbálta hárítani a dolgot.
- És Kikoval mi lesz? – támasztotta meg az állát, s idegesítően mosolygott.
- Már megint az a nő – morogtam az orrom alatt. – Nem kedvelem őt…
- Mit tett, hogy fújsz rá? – vonta fel szemöldökét.
- Irritál, talán ennyit. Zaklat, és mindennek elhord, meg hogy én elveszem Jiyongot tőle – magyaráztam neki.
- Van benne valami. Mióta te megjelentél, akár egy kis pióca rá vagy Ji-re tapadva – vigyorgott rám Tabi.
Láttam Jiyongon, hogy legszívesebben valamivel agyonverné őt, csak fogja be a száját. Egy keserű vigyor futott végig az arcomon.
- Pióca. Édes becenév – ültem le vissza, aztán ettem pár falatot, végül csendben ültem.
Időközben Jiyong idegesítő társa kettesben hagyott minket. A művész ült előttem, az előadó, nem pedig a gyerekkori barátom. Órákon át néztem őt, ahogy állítgatja a dolgokat a pulton. Egyszerűen csodálatos volt, lenyűgöző. Halkan felálltam, mögé sétáltam. Gyengéden végig simítottam a vállain, majd le a mellkasán, és a nyakába bújtam. Jóleső sóhaj hagyta el ajkait, kicsit hátradöntötte a fejét a vállamra.
- Jagiya – suttogta, s a zene elhalkult. – Nagyon megharagszol, ha nem megyünk városnézésre?
- Ühüm… légyszi menjünk. Legalább sétálni – csókoltam a nyakába.
- Na, jó. Sétálni elmegyünk – mosolyodott el fáradtan.
- Aztán főzök neked.
- És mit?
- Lasagne – kuncogtam, s kicsit a fülcimpájába haraptam.
Megborzongott. Megfordítottam őt a székkel, hogy felém nézzen, aztán egy nyelves csókban részesítettem.
- Hm, rendben. Akkor mára végeztem is – nevette el magát, miután elszakadt tőlem. – Úgy is 10 óra van már – állt fel a székéből, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait.
Elmosolyodtam, aztán Ji magához húzott.
- Úristen, én úgy szeretlek – szorongatott.
- Én is, de menjünk! Vár még a séta ránk, aztán a vacsi – lelkesedtem.
- Jó-jó – kapta össze a cuccait, kinyitotta nekem az ajtót. – Hölgyem – nevetett édesen.
- Köszönöm Monsieur – nevettem én is, aztán kifelé haladtunk. Jiyong átkarolta a derekam, úgy mentünk ki hófehér autójához. Mellette hercegnőnek éreztem magam, kellően volt velem udvarias, és ez tetszett. Még az autó ajtaját is kinyitotta nekem, úgy indultunk a lakására. Az út csendben telt odáig, csak halk zene szólt a légtérben. Sok-sok emeletes kivilágított épület tárult a szemem elé. Igaz, Párizsban is volt ilyen, de Szöul más. Nem hallom anyám hangját, nem kell hazaérnem időre, nem szólnak bele semmibe. Jiyong lassított, s befordult egy házhoz, természetesen, annak is a mélygarázsába ment.
- Hát, megérkeztünk – állította le a motort, aztán rám nézett. – Remélem, jól fogod magad érezni, és otthon fogod magad érezni, nem feszengsz ilyesmi. Szeretném, ha jól telne az este – mosolygott, majd kikapcsolta az övét, ugyanúgy ahogy én.
- Már várom, hogy felmenjünk – nevettem rá.
- Istenem, de imádlak – kócolt össze, aztán kiszállt az autóból. Én is így tettem, természetesen a kis táskám, kivettem a hátsó ülésről. Ji bezárta a milliós csodáját, összekulcsolta a kezét az enyémmel. – Harmadik emeleten van a lakásom – mosolygott, mintha valami titok lenne.
Hívta a liftet, ami perceken belül megérkezett. Ahogy beléptünk a barnás falak közé, megnyomta a gombot, végül az ajkaimnak tapadt. Kezei fel-le jártak a combomon, itt-ott meg markolva azt.
- Bírj magaddal, később lehet róla szó – túrtam össze selymes haját.
- Annyira csábítasz, annyira nehéz visszafognom magam – döntötte homlokát az enyémnek. – Nem akarok semmit elrontani, csak…
- Kívánsz és szeretsz – fejeztem be a mondatát.
Elmosolyodott, kaptam ismét tőle egy csókot. Egy apró csilingelés jelezte, hogy fent vagyunk az adott emeleten, így megfogta a kezem, s húzott maga után. Nem volt nagy ház, az ő emeletén még két lakás volt. Megálltunk a hatalmas lakkozott, sötétbarna ajtó előtt. Koreaiul ott állt a neve rajta: Kwon Jiyong. Kinyitotta a nyílászárót, s behúzott magával.
- Üdvözöllek az otthonomban – mosolyodott el, aztán felkapcsolta a lámpákat.
Modern, letisztult nappali tárult a szemem elé, miután levettem a cipőm és követtem őt. Az összes bútorról sütött, hogy az övé. Egyszerű volt, mégis férfias és nagyon tetszett. Mosolyogva indultam felfedezőútra, végig néztem az összes helyiséget, a konyhától a hálószobáig. Két olyan szobát találtam, ami tele volt Jiyong ruháival, s akaratlanul is felröhögtem.
- Mi olyan vicces szépségem? – támaszkodott meg mellettem, miközben a derekamnál karolt.
- Több a ruhád, mint nekem – nevettem továbbra is.
- Vegyünk? Elmenjünk vásárolni? – csillant fel a szeme.
- Ne is álmodj! Van elegendő ruhám.
- Biztos? Séta? – orrát végig húzta a nyakamon, majd odacsókolt.
- Tuti, mehetünk. Van valami lasagne alapanyag? – fordultam felé, szemeit néztem.
- Nem hiszem, szóval veszünk azt is – fáradtan mosolygott rám, mégis láttam, hogy élvezi a velem töltött időt.
Összeszedtük magunkat, gyalog mentünk ki a városba. Igaz csak egymás mellett sétáltunk a fanok miatt, és az esetleges lesifotósok miatt, szóval amolyan jó barátként néztünk ki együtt.
- És mi kell hozzá? – tolta mellettem Jiyong a kocsit, amiben jó minőségű bort beletett.
Elsoroltam neki a hozzávalókat, amiket elég hamar beledobált a kocsiba. – Tudsz valami desszertet?
- Ami azt illeti, nem vagyok valami nagy szakács. Muffint tudok egyedül, semmi mást – rántottam meg a vállam, mintha valami nagy hibát követtem volna el, és nem tehetek róla.
- Akkor veszünk valamit, rendben? – mentünk el a hűtőpultos részre, ahol tömérdek sütemény volt, Ji pedig kiválasztott párat, amit becsomagoltak. Miután végeztünk, a táskájába pakoltunk mindent, és elmentünk sétálni egyet a folyó parton.
- Jaj, Jagi… úgy szeretlek – suttogta, hogy csak én halljam.
- Én is – mosolyogtam, közben a folyót néztem.
- Ne is álmodj, hogy közelebb mehetsz! Nem ugrok utánad! – nevetett jókedvűen.
- Ha…ha…ha nagyon vicces vagy, majom – löktem meg őt, aztán ő a fenekembe csípett. Löktem megint rajta, utána elrohantam előle.
- Yaa! Gyere ide! – akár az óvodások, szaladtunk a lakóház felé, ám engem az ajtó megállított, amihez kód kellett és én nem tudtam.
- Háhá! Nyertem – pötyögte be a kódot, aztán kinyitotta az ajtót, s a lifthez mentünk.
- Nem ér! – biggyesztettem le az ajkam, mire berántott a felvonóba, s amint bezárult az ajtó, hevesen az ajkaimat falta, mintha nem lenne holnap.
Jiyong csapattársa szörnyen bunkó volt velem, kicsit magamra vettem a mondandóját, nem gondoltam volna, hogy lesz még egy olyan ember az életemben, aki idegesíteni fog. Kivonultam a társalgóba, ahonnan cigaretta szagot éreztem. Lassan közelítettem meg a helyiséget, ahol egy szőke fiatal lány ült egy felállított hajú sráccal.
- Hát, te ki vagy? – pillantottak rám.
- Oh, öhm. _______, Jiyong gyerekkori barátja – adtam a halk választ.
- Úristen, hát gyere ide – állt fel a srác majd megölelt. Kicsit megilletődve öleltem őt vissza, hisz azt sem tudtam ki ő.
- Én Youngbae vagyok, a szöszi pedig Lydia – engedett el, majd kezet fogtunk egymással.
- Örülök, hogy megismerhetlek – erőltettem egy zavart mosolyt.
- Félsz igaz? Gyere, csüccs le mellénk – ültetett le szőke lány mellé.
- Kicsit megilletődtem, de jó fejnek tűntök – gyújtottam rá a kezemben lévő szálra.
- Ejnye, ilyen gyönyörű lány és dohányzik – kuncogott Youngbae.
- Ugyan YB, én is cigizek – vigyorgott mellettem Lydia. – Amúgy becézhetsz csajszi, Lyd okés? – szívta ő is a károsító rúdját.
- Szexik vagytok, esküszöm – vette le YB a szemüvegét. – Mondd _______, szerinted jól nézek ki?
Végig néztem az arcán. Elkalandoztak szemeim az ajkain, szemein, orrán, a haján. Nem hazudhatok neki, de azokat a vastag szexi ajkakat megkívántam. Nagyot nyeltem, aztán a szemeibe néztem. – Szerintem, irtó jól nézel ki. Hiába találkoztunk először – mosolyogtam kedvesen rá.
- Látod Lyd, mondtam, hogy bejövök a csajoknak – húzott maga mellé, aztán az arcomra nyomott egy puszit.
Teljesen máshogy éreztem a közelében magam, mint amikor Jivel vagyok. Elégedett vigyor kúszott az arcomra, aztán elszívtam a cigim.
- Visszamegyek Jiyongékhoz, örültem a találkozásnak – álltam fel, aztán elsétáltam még a YGben, amikor egy csaj rohant oda hozzám gyerekkori barátom napszemüvegével. Magamra vettem azt, s kitört a sírás belőlem. Sokszor éreztem magam semmirekellőnek, de most még jobban. Én nem akartam Jiyongra tapadni, csak szükségem volt egy támaszra, mert ha ő nem lenne, akkor egyedül lennék. Bő 20 percig hagytam Ji-t egyedül, aztán visszamentem.
- Minden rendben Jagi? – jött oda az említett, levette a szemüveget rólam, majd megfogta a kezem.
- Még Jagi – kuncogott Seunghyun.
- Te, akkora egy paraszt vagy. Mikor érted meg, hogy kell nekem ______? Hm? – kezdte volna magyarázni Jagiya a dolgokat, de a szavába vágtam.
- Jiyong hagyd már mondtam. Sosem néztem magam meg úgy, mint nő. Csupán szabályoknak éltem.
- Azért is vert Melanie – remek, Jiyong hozd fel mindenképp a múltat, amit feledni szeretnél
- Miről van szó? – egyből elkapta ezt a mondatot, azaz idióta.
- Semmi olyanról, amit neked tudnod kéne Hyung, próbálta hárítani a dolgot.
- És Kikoval mi lesz? – támasztotta meg az állát, s idegesítően mosolygott.
- Már megint az a nő – morogtam az orrom alatt. – Nem kedvelem őt…
- Mit tett, hogy fújsz rá? – vonta fel szemöldökét.
- Irritál, talán ennyit. Zaklat, és mindennek elhord, meg hogy én elveszem Jiyongot tőle – magyaráztam neki.
- Van benne valami. Mióta te megjelentél, akár egy kis pióca rá vagy Ji-re tapadva – vigyorgott rám Tabi.
Láttam Jiyongon, hogy legszívesebben valamivel agyonverné őt, csak fogja be a száját. Egy keserű vigyor futott végig az arcomon.
- Pióca. Édes becenév – ültem le vissza, aztán ettem pár falatot, végül csendben ültem.
Időközben Jiyong idegesítő társa kettesben hagyott minket. A művész ült előttem, az előadó, nem pedig a gyerekkori barátom. Órákon át néztem őt, ahogy állítgatja a dolgokat a pulton. Egyszerűen csodálatos volt, lenyűgöző. Halkan felálltam, mögé sétáltam. Gyengéden végig simítottam a vállain, majd le a mellkasán, és a nyakába bújtam. Jóleső sóhaj hagyta el ajkait, kicsit hátradöntötte a fejét a vállamra.
- Jagiya – suttogta, s a zene elhalkult. – Nagyon megharagszol, ha nem megyünk városnézésre?
- Ühüm… légyszi menjünk. Legalább sétálni – csókoltam a nyakába.
- Na, jó. Sétálni elmegyünk – mosolyodott el fáradtan.
- Aztán főzök neked.
- És mit?
- Lasagne – kuncogtam, s kicsit a fülcimpájába haraptam.
Megborzongott. Megfordítottam őt a székkel, hogy felém nézzen, aztán egy nyelves csókban részesítettem.
- Hm, rendben. Akkor mára végeztem is – nevette el magát, miután elszakadt tőlem. – Úgy is 10 óra van már – állt fel a székéből, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait.
Elmosolyodtam, aztán Ji magához húzott.
- Úristen, én úgy szeretlek – szorongatott.
- Én is, de menjünk! Vár még a séta ránk, aztán a vacsi – lelkesedtem.
- Jó-jó – kapta össze a cuccait, kinyitotta nekem az ajtót. – Hölgyem – nevetett édesen.
- Köszönöm Monsieur – nevettem én is, aztán kifelé haladtunk. Jiyong átkarolta a derekam, úgy mentünk ki hófehér autójához. Mellette hercegnőnek éreztem magam, kellően volt velem udvarias, és ez tetszett. Még az autó ajtaját is kinyitotta nekem, úgy indultunk a lakására. Az út csendben telt odáig, csak halk zene szólt a légtérben. Sok-sok emeletes kivilágított épület tárult a szemem elé. Igaz, Párizsban is volt ilyen, de Szöul más. Nem hallom anyám hangját, nem kell hazaérnem időre, nem szólnak bele semmibe. Jiyong lassított, s befordult egy házhoz, természetesen, annak is a mélygarázsába ment.
- Hát, megérkeztünk – állította le a motort, aztán rám nézett. – Remélem, jól fogod magad érezni, és otthon fogod magad érezni, nem feszengsz ilyesmi. Szeretném, ha jól telne az este – mosolygott, majd kikapcsolta az övét, ugyanúgy ahogy én.
- Már várom, hogy felmenjünk – nevettem rá.
- Istenem, de imádlak – kócolt össze, aztán kiszállt az autóból. Én is így tettem, természetesen a kis táskám, kivettem a hátsó ülésről. Ji bezárta a milliós csodáját, összekulcsolta a kezét az enyémmel. – Harmadik emeleten van a lakásom – mosolygott, mintha valami titok lenne.
Hívta a liftet, ami perceken belül megérkezett. Ahogy beléptünk a barnás falak közé, megnyomta a gombot, végül az ajkaimnak tapadt. Kezei fel-le jártak a combomon, itt-ott meg markolva azt.
- Bírj magaddal, később lehet róla szó – túrtam össze selymes haját.
- Annyira csábítasz, annyira nehéz visszafognom magam – döntötte homlokát az enyémnek. – Nem akarok semmit elrontani, csak…
- Kívánsz és szeretsz – fejeztem be a mondatát.
Elmosolyodott, kaptam ismét tőle egy csókot. Egy apró csilingelés jelezte, hogy fent vagyunk az adott emeleten, így megfogta a kezem, s húzott maga után. Nem volt nagy ház, az ő emeletén még két lakás volt. Megálltunk a hatalmas lakkozott, sötétbarna ajtó előtt. Koreaiul ott állt a neve rajta: Kwon Jiyong. Kinyitotta a nyílászárót, s behúzott magával.
- Üdvözöllek az otthonomban – mosolyodott el, aztán felkapcsolta a lámpákat.
Modern, letisztult nappali tárult a szemem elé, miután levettem a cipőm és követtem őt. Az összes bútorról sütött, hogy az övé. Egyszerű volt, mégis férfias és nagyon tetszett. Mosolyogva indultam felfedezőútra, végig néztem az összes helyiséget, a konyhától a hálószobáig. Két olyan szobát találtam, ami tele volt Jiyong ruháival, s akaratlanul is felröhögtem.
- Mi olyan vicces szépségem? – támaszkodott meg mellettem, miközben a derekamnál karolt.
- Több a ruhád, mint nekem – nevettem továbbra is.
- Vegyünk? Elmenjünk vásárolni? – csillant fel a szeme.
- Ne is álmodj! Van elegendő ruhám.
- Biztos? Séta? – orrát végig húzta a nyakamon, majd odacsókolt.
- Tuti, mehetünk. Van valami lasagne alapanyag? – fordultam felé, szemeit néztem.
- Nem hiszem, szóval veszünk azt is – fáradtan mosolygott rám, mégis láttam, hogy élvezi a velem töltött időt.
Összeszedtük magunkat, gyalog mentünk ki a városba. Igaz csak egymás mellett sétáltunk a fanok miatt, és az esetleges lesifotósok miatt, szóval amolyan jó barátként néztünk ki együtt.
- És mi kell hozzá? – tolta mellettem Jiyong a kocsit, amiben jó minőségű bort beletett.
Elsoroltam neki a hozzávalókat, amiket elég hamar beledobált a kocsiba. – Tudsz valami desszertet?
- Ami azt illeti, nem vagyok valami nagy szakács. Muffint tudok egyedül, semmi mást – rántottam meg a vállam, mintha valami nagy hibát követtem volna el, és nem tehetek róla.
- Akkor veszünk valamit, rendben? – mentünk el a hűtőpultos részre, ahol tömérdek sütemény volt, Ji pedig kiválasztott párat, amit becsomagoltak. Miután végeztünk, a táskájába pakoltunk mindent, és elmentünk sétálni egyet a folyó parton.
- Jaj, Jagi… úgy szeretlek – suttogta, hogy csak én halljam.
- Én is – mosolyogtam, közben a folyót néztem.
- Ne is álmodj, hogy közelebb mehetsz! Nem ugrok utánad! – nevetett jókedvűen.
- Ha…ha…ha nagyon vicces vagy, majom – löktem meg őt, aztán ő a fenekembe csípett. Löktem megint rajta, utána elrohantam előle.
- Yaa! Gyere ide! – akár az óvodások, szaladtunk a lakóház felé, ám engem az ajtó megállított, amihez kód kellett és én nem tudtam.
- Háhá! Nyertem – pötyögte be a kódot, aztán kinyitotta az ajtót, s a lifthez mentünk.
- Nem ér! – biggyesztettem le az ajkam, mire berántott a felvonóba, s amint bezárult az ajtó, hevesen az ajkaimat falta, mintha nem lenne holnap.
jajj nagyon jo mar alig varom a folytatast^^
VálaszTörlés