Jiyong szemszöge:
______ csillogó tekintettel nézett ki a Bentleym ablakán. Élveztem most a vezetést, mert vele lehettem. Mosolygott, mutogatott, kérdezősködött. Egyszerűen olyan volt, mintha most járt volna először itt.
- Hogy is hívják azt a tornyot? – mutatott a nagy toronyra.
- Namsan. Este jó oda felmenni, amikor gyönyörűen ki van világítva a város. Én azt szeretem a legjobban, hogy a modern épületek alatt ott vannak a hagyományosak. És annyira hangulatos – fogtam meg a kezét.
- Tök jó! Felmegyünk majd? Ugye nem kell egész nap négy fal között lenni? – pillantott rám, s boci szemekkel kérlelt.
- Na, jó. Legyen! De 11-ig dolgozom. Addig bent leszel velem a YGben rendben?
- Öh, oké. Úgysem voltam még ott.
- Imádom, hogy ennyire lelkes vagy – álltam meg a pirosnál, így meg tudtam csókolni őt.
- Hmmm – szakadt el tőlem. – Vezess mester, nézzünk szét, vegyünk bútort – nevetett.
Ezt imádtam a legjobban. Amikor a csilingelő nevetése töltötte be a teret. Tovább indultunk az egyik bútoráruház felé, majd leparkoltam.
- Oh, most hol vagyunk?
- Szöul egyik legjobb bútoráruházában – szálltam ki, aztán kinyitottam neki az ajtót. – Hölgyem.
- Milyen udvarias – kuncogott, majd kiszállt. Bezártam utána az ajtót, lezártam a kocsim.
- Gyere édes – suttogtam a fülébe. – Ne félj a fanjaimtól, meg attól sem, ha viszont látod magad. Titokban tartjuk a kapcsolatunkat – végig a fülébe mondtam.
- Szóval viselkedjek természetesen, de ne csináljak úgy, mintha egy pár lennénk – érvelt.
- Igen, valami olyasmi – sóhajtottam.
- Nyugi már, semmi gond nem lesz – ejtett meg egy mosolyt felém, majd bementünk.
Végig jártunk mindent a boltban, mire kiválasztotta a megfelelő bútorokat.
- Biztos jó lesz ez a matrac? Nem túl kemény? – ültem rá.
- Nekem ez tökéletes. A gerincem miatt, kis gerincferdülésem van, hiába húzom ki magam, meg balettozok. Néha fájni is szokott – sóhajtotta.
- De ugye nem komoly?
- Nyugi már, kibírható, csak akkor fáj, ha nem jó a matrac – huppant mellém. – Kovácsoltvas keret jó? – erre a kérdésére kuncogni kezdtem.
- Nekem tökéletes, legalább a bilincset használhatom – erre képen törölt a díszpárnával.
- Te szemtelen! Ne is álmodj! – nevetett. – Inkább keressünk egy jó lámpát – állt fel, majd nézelődött.
Én nem mozdultam semerre sem, csak néztem vékony lábait és kerek fenekét. Kicsi Jagi, ha tudnád, mit művelnék veled. Nagyon hiányzik már az, hogy csak a kettőnké legyen a világ. Én este egy kis puhítás után szexet akartam, de te…
- Jiyong, szerinted narancssárga vagy zöld legyen?
- Mi? – eszméltem fel álmodozásomból.
- A díszpárna…
- Szerintem legyen csupa színes, mert az tök jó. És feldobja a szobád – mosolyogtam rá.
- Igazad van – aztán fordult egyet, és az eladóval beszélgetett.
Felálltam, hogy körül tudjak nézni az áruházban. Emlékszem még régebben az ágyam itt vettem, amit az óta, nem látok sehol. Szerencsére Jagiya is egy olyan ágyat választott, amely pont hozzá illik. Elbóklásztam a baldachin ágyaknál, kicsit ábrándoztam. Milyen jó lenne, ha ______ hozzám költözne a házamba. Mindenféle kiegészítőkön futtattam végig a tekintetem. Kis asztalokon, szekrényeken, polcokon, virágtartókon időzött el a tekintetem. Milyen jól mutatna a közös házunkban.
- Oppa – szökkent a hátamra az én kis szerelmem. – Min gondolkozol? – karolta át a nyakam, közben az arca a fülemhez volt közel.
- Kis teher – kuncogtam. – Azon, hogy tök jó lenne veled élni – mosolyodtam el.
- Talán évek múlva. Most jobb apával lenni. Vissza kell szoknom az itteni élethez. De ha jó kisfiú leszel, lehet róla szó, hogy párszor nálad alszom – puszilt a fülcimpámra.
- Juj, akkor én jó leszek! Amúgy kiválasztottál mindent?
- Igen, minden megvan.
- Akkor, kifizetem – tettem őt le, majd a pénztárhoz mentem fizetni.
- Mikorra szeretnék, hogy kiszállítsuk? – kérdezte az eladó tőlem. Hirtelen Jagira néztem.
- Mikorra szeretnéd?
- Öhm, mondjuk három nap múlva. Ha lehetséges – halkan beszélt koreaiul.
- Természetesen – ejtett meg egy mosolyt a srác, aztán pötyögött a számítógépen. Megadtuk a címet, hogy hova vigyék, aztán távoztunk.
- Következő úti cél? – kötötte be magát az autóban.
- YG? Nekem mennem kell már – sóhajtottam egy nagyot.
- Nyugi már, vegyünk előtte kaját valahol! Oké? És megyek veled – szerencsémre a mosolya minden borút elkergetett a fejem fölül.
- Rendben. Tudok egy tök jó éttermet, mindig onnan viszem a jjapagurit, kimchit, bulgogit. Isteni finomak, bár anya főztjét nem űberelik – nevettem.
- Anyuci kicsi fia – kuncogott, majd a sebváltóról lehúzta a kezem és összekulcsolta a sajátjával. – De imádlak. Annyira hiányoztál. Sosem gondoltam volna, hogy melletted fogok egy ilyen csodajárgányban ülni – nevetett jókedvűen.
- Istenem, de édes vagy. Amúgy ez egy Bentley.
- Oh, hát elég – nézett körül. – Pazar.
- Tetszik?
- Nagyon! Na, de hol van, azaz étterem? – kordult meg a gyomra.
Nevetni kezdtem, aztán elindultunk az étterembe. Kint az autóban várt meg _____, gyorsan vettem pár dolgot, utána a YGhez mentünk. Pár fan ott állt az épület előtt, integettek, én pedig csak rájuk villantottam, végül beálltam a parkolóba az épülethez.
- Voah – nézelődött nagy szemekkel _____.
- Gyere édes, még körbevezetlek, vettem ki a szatyrot, majd ő is kiszállt, s jött velem be az épületbe.
Mindenkinek bemutattam őt, persze kicsit megszeppent, hogy mindenki barátságosan köszöntötte. Megmutattam neki a házat, aztán betelepedtünk a stúdióba.
- Hamizz édes, híznod kell – kapcsoltam be közben mindent, mivel Teddyék ma nem dolgoztak.
- Jól van! Eszek már, ne aggódj! – vett magához egy dobozkát, majd elkezdett enni lassan. – Nagyon elszoktam az ilyen ételektől – turkálta a kimchit.
Lassan odamentem hozzá, s leültem mellé. – Nem kóstolod meg? Tudom, anya miattad kicsit enyhébbre csinálta, de ez sem vészes – biztattam őt.
- De ha meghalok a köhögésben te fizeted a temetésem! – bökött rám a pálcikájával.
- Ó, én utánad halok bébi – simítottam végig selymes combján. Nyakába csókoltam, miközben evett, már majdnem teljesen rá másztam, amikor Seunghyun ránk törte az ajtót.
- Na, végre hogy meg vagy Jiyong. Ki ez a bige? – pislogott kettőt, miközben ledobta mellénk a táskáját.
- Khm, ez a bige érti, hogy mit mondasz – mordult fel mellettem az én gyerekkori barátom.
- Hoppácska – ült le Seunghyun. – Na, ki is vagy te?
- ______ Jiyong gyerekkori ismerőse – amikor ezt ki mondta, az én drága csapattársam álla a földön koppant.
- Ezt nem mondod komolyan – hüledezett.
- De, én vagyok. Miért? Csúnyábbnak képzeltél? – vonta fel ívelt szemöldökét.
- Ami azt illeti, szebbnek – vigyorgott rá.
- Seunghyun, miért kell az önbizalmát lerombolni? – háborodtam fel.
- Hagyd Ji – mosolyodott el keserűen az én kicsi Jagiyám. – Megyek, elszívok egy cigit – pattant fel, aztán kiment.
- Ezt most mi a szarért kellett? Tudod milyen szar neki, hogy ki nézik őt, mert félig európai? – mordultam rá.
- Jiyong – vigyorgott rám. – Kikoval mi lesz?
- Nem azt mondtad, hogy téged _____ érdekel? Hogy róla akarsz hallani? Mi a franc van veled?
- Találkoztam Kikoval, kisírta a lelkét, hogy egy bunkó paraszt vagy a csaj miatt. Mit akarsz egy balerinával hm?
- Hát neked elment a kibaszott maradék eszed. Szeretem őt.
- Nem szeretheted. Két hete találkoztatok.
- Kötődöm hozzá, jobban mint ahhoz a – mormogtam tovább magamban. – Leszarom érted?
- Gyökér vagy. Adj munkát inkább.
Szóval munkát akarsz. Felálltam, majd egy nagy adag papírt dobtam le elé.
- Papírozz szívem. Én megyek megkeresem ______-t – pont akkor tért vissza napszemüvegben, természetesen az enyémben.
- Minden rendben Jagi? – fogtam meg a kezeit.
- Még Jagi – kuncogott Seunghyun.
- Te, akkora egy paraszt vagy. Mikor érted meg, hogy kell nekem ______? Hm?
- Jiyong hagyd már mondtam. Sosem néztem magam meg, úgy mint nő. Csupán szabályoknak éltem.
- Azért is vert Melanie.
- Miről van szó? – kapta fel a fejét a papírok felett görnyedő társam.
- Semmi olyanról, amit neked tudnod kéne Hyung.
- És Kikoval mi lesz? – támasztotta meg az állát.
- Már megint az a nő – morgott az én kicsi Jagiyám. – Nem kedvelem őt…
- Mit tett, hogy fújsz rá?
- Irritál, talán ennyit. Zaklat, és mindennek elhord, meg hogy én elveszem Jiyongot tőle – magyarázta.
- Van benne valami. Mióta te megjelentél, akár egy kis pióca rá vagy Ji-re tapadva – vigyorgott rá Tabi.
Legszívesebben ráborítottam volna az asztalt arra az idegesítő fejére. Nem hiszem el, hogy tönkre tesz mindent, amit felépítettem.
- Pióca. Édes becenév – ült le vissza, aztán tovább evett pár falatot, aztán végig csendben volt.
Én is végre neki kezdhettem a munkáimnak, ami még hátra volt, az albumomra. Tabi pár órán belül elment, én pedig édes kettesben voltam az én kis édesemmel. Amikor rápillantottam, elmélyedve tanulmányozta az egyik dalszövegem, amit az asztalról halászott le. Visszafordultam a monitorhoz, majd tovább néztem a zenéket át, hogy mit hol vágjak meg, cseréljek fel ütemeket.
______ csillogó tekintettel nézett ki a Bentleym ablakán. Élveztem most a vezetést, mert vele lehettem. Mosolygott, mutogatott, kérdezősködött. Egyszerűen olyan volt, mintha most járt volna először itt.
- Hogy is hívják azt a tornyot? – mutatott a nagy toronyra.
- Namsan. Este jó oda felmenni, amikor gyönyörűen ki van világítva a város. Én azt szeretem a legjobban, hogy a modern épületek alatt ott vannak a hagyományosak. És annyira hangulatos – fogtam meg a kezét.
- Tök jó! Felmegyünk majd? Ugye nem kell egész nap négy fal között lenni? – pillantott rám, s boci szemekkel kérlelt.
- Na, jó. Legyen! De 11-ig dolgozom. Addig bent leszel velem a YGben rendben?
- Öh, oké. Úgysem voltam még ott.
- Imádom, hogy ennyire lelkes vagy – álltam meg a pirosnál, így meg tudtam csókolni őt.
- Hmmm – szakadt el tőlem. – Vezess mester, nézzünk szét, vegyünk bútort – nevetett.
Ezt imádtam a legjobban. Amikor a csilingelő nevetése töltötte be a teret. Tovább indultunk az egyik bútoráruház felé, majd leparkoltam.
- Oh, most hol vagyunk?
- Szöul egyik legjobb bútoráruházában – szálltam ki, aztán kinyitottam neki az ajtót. – Hölgyem.
- Milyen udvarias – kuncogott, majd kiszállt. Bezártam utána az ajtót, lezártam a kocsim.
- Gyere édes – suttogtam a fülébe. – Ne félj a fanjaimtól, meg attól sem, ha viszont látod magad. Titokban tartjuk a kapcsolatunkat – végig a fülébe mondtam.
- Szóval viselkedjek természetesen, de ne csináljak úgy, mintha egy pár lennénk – érvelt.
- Igen, valami olyasmi – sóhajtottam.
- Nyugi már, semmi gond nem lesz – ejtett meg egy mosolyt felém, majd bementünk.
Végig jártunk mindent a boltban, mire kiválasztotta a megfelelő bútorokat.
- Biztos jó lesz ez a matrac? Nem túl kemény? – ültem rá.
- Nekem ez tökéletes. A gerincem miatt, kis gerincferdülésem van, hiába húzom ki magam, meg balettozok. Néha fájni is szokott – sóhajtotta.
- De ugye nem komoly?
- Nyugi már, kibírható, csak akkor fáj, ha nem jó a matrac – huppant mellém. – Kovácsoltvas keret jó? – erre a kérdésére kuncogni kezdtem.
- Nekem tökéletes, legalább a bilincset használhatom – erre képen törölt a díszpárnával.
- Te szemtelen! Ne is álmodj! – nevetett. – Inkább keressünk egy jó lámpát – állt fel, majd nézelődött.
Én nem mozdultam semerre sem, csak néztem vékony lábait és kerek fenekét. Kicsi Jagi, ha tudnád, mit művelnék veled. Nagyon hiányzik már az, hogy csak a kettőnké legyen a világ. Én este egy kis puhítás után szexet akartam, de te…
- Jiyong, szerinted narancssárga vagy zöld legyen?
- Mi? – eszméltem fel álmodozásomból.
- A díszpárna…
- Szerintem legyen csupa színes, mert az tök jó. És feldobja a szobád – mosolyogtam rá.
- Igazad van – aztán fordult egyet, és az eladóval beszélgetett.
Felálltam, hogy körül tudjak nézni az áruházban. Emlékszem még régebben az ágyam itt vettem, amit az óta, nem látok sehol. Szerencsére Jagiya is egy olyan ágyat választott, amely pont hozzá illik. Elbóklásztam a baldachin ágyaknál, kicsit ábrándoztam. Milyen jó lenne, ha ______ hozzám költözne a házamba. Mindenféle kiegészítőkön futtattam végig a tekintetem. Kis asztalokon, szekrényeken, polcokon, virágtartókon időzött el a tekintetem. Milyen jól mutatna a közös házunkban.
- Oppa – szökkent a hátamra az én kis szerelmem. – Min gondolkozol? – karolta át a nyakam, közben az arca a fülemhez volt közel.
- Kis teher – kuncogtam. – Azon, hogy tök jó lenne veled élni – mosolyodtam el.
- Talán évek múlva. Most jobb apával lenni. Vissza kell szoknom az itteni élethez. De ha jó kisfiú leszel, lehet róla szó, hogy párszor nálad alszom – puszilt a fülcimpámra.
- Juj, akkor én jó leszek! Amúgy kiválasztottál mindent?
- Igen, minden megvan.
- Akkor, kifizetem – tettem őt le, majd a pénztárhoz mentem fizetni.
- Mikorra szeretnék, hogy kiszállítsuk? – kérdezte az eladó tőlem. Hirtelen Jagira néztem.
- Mikorra szeretnéd?
- Öhm, mondjuk három nap múlva. Ha lehetséges – halkan beszélt koreaiul.
- Természetesen – ejtett meg egy mosolyt a srác, aztán pötyögött a számítógépen. Megadtuk a címet, hogy hova vigyék, aztán távoztunk.
- Következő úti cél? – kötötte be magát az autóban.
- YG? Nekem mennem kell már – sóhajtottam egy nagyot.
- Nyugi már, vegyünk előtte kaját valahol! Oké? És megyek veled – szerencsémre a mosolya minden borút elkergetett a fejem fölül.
- Rendben. Tudok egy tök jó éttermet, mindig onnan viszem a jjapagurit, kimchit, bulgogit. Isteni finomak, bár anya főztjét nem űberelik – nevettem.
- Anyuci kicsi fia – kuncogott, majd a sebváltóról lehúzta a kezem és összekulcsolta a sajátjával. – De imádlak. Annyira hiányoztál. Sosem gondoltam volna, hogy melletted fogok egy ilyen csodajárgányban ülni – nevetett jókedvűen.
- Istenem, de édes vagy. Amúgy ez egy Bentley.
- Oh, hát elég – nézett körül. – Pazar.
- Tetszik?
- Nagyon! Na, de hol van, azaz étterem? – kordult meg a gyomra.
Nevetni kezdtem, aztán elindultunk az étterembe. Kint az autóban várt meg _____, gyorsan vettem pár dolgot, utána a YGhez mentünk. Pár fan ott állt az épület előtt, integettek, én pedig csak rájuk villantottam, végül beálltam a parkolóba az épülethez.
- Voah – nézelődött nagy szemekkel _____.
- Gyere édes, még körbevezetlek, vettem ki a szatyrot, majd ő is kiszállt, s jött velem be az épületbe.
Mindenkinek bemutattam őt, persze kicsit megszeppent, hogy mindenki barátságosan köszöntötte. Megmutattam neki a házat, aztán betelepedtünk a stúdióba.
- Hamizz édes, híznod kell – kapcsoltam be közben mindent, mivel Teddyék ma nem dolgoztak.
- Jól van! Eszek már, ne aggódj! – vett magához egy dobozkát, majd elkezdett enni lassan. – Nagyon elszoktam az ilyen ételektől – turkálta a kimchit.
Lassan odamentem hozzá, s leültem mellé. – Nem kóstolod meg? Tudom, anya miattad kicsit enyhébbre csinálta, de ez sem vészes – biztattam őt.
- De ha meghalok a köhögésben te fizeted a temetésem! – bökött rám a pálcikájával.
- Ó, én utánad halok bébi – simítottam végig selymes combján. Nyakába csókoltam, miközben evett, már majdnem teljesen rá másztam, amikor Seunghyun ránk törte az ajtót.
- Na, végre hogy meg vagy Jiyong. Ki ez a bige? – pislogott kettőt, miközben ledobta mellénk a táskáját.
- Khm, ez a bige érti, hogy mit mondasz – mordult fel mellettem az én gyerekkori barátom.
- Hoppácska – ült le Seunghyun. – Na, ki is vagy te?
- ______ Jiyong gyerekkori ismerőse – amikor ezt ki mondta, az én drága csapattársam álla a földön koppant.
- Ezt nem mondod komolyan – hüledezett.
- De, én vagyok. Miért? Csúnyábbnak képzeltél? – vonta fel ívelt szemöldökét.
- Ami azt illeti, szebbnek – vigyorgott rá.
- Seunghyun, miért kell az önbizalmát lerombolni? – háborodtam fel.
- Hagyd Ji – mosolyodott el keserűen az én kicsi Jagiyám. – Megyek, elszívok egy cigit – pattant fel, aztán kiment.
- Ezt most mi a szarért kellett? Tudod milyen szar neki, hogy ki nézik őt, mert félig európai? – mordultam rá.
- Jiyong – vigyorgott rám. – Kikoval mi lesz?
- Nem azt mondtad, hogy téged _____ érdekel? Hogy róla akarsz hallani? Mi a franc van veled?
- Találkoztam Kikoval, kisírta a lelkét, hogy egy bunkó paraszt vagy a csaj miatt. Mit akarsz egy balerinával hm?
- Hát neked elment a kibaszott maradék eszed. Szeretem őt.
- Nem szeretheted. Két hete találkoztatok.
- Kötődöm hozzá, jobban mint ahhoz a – mormogtam tovább magamban. – Leszarom érted?
- Gyökér vagy. Adj munkát inkább.
Szóval munkát akarsz. Felálltam, majd egy nagy adag papírt dobtam le elé.
- Papírozz szívem. Én megyek megkeresem ______-t – pont akkor tért vissza napszemüvegben, természetesen az enyémben.
- Minden rendben Jagi? – fogtam meg a kezeit.
- Még Jagi – kuncogott Seunghyun.
- Te, akkora egy paraszt vagy. Mikor érted meg, hogy kell nekem ______? Hm?
- Jiyong hagyd már mondtam. Sosem néztem magam meg, úgy mint nő. Csupán szabályoknak éltem.
- Azért is vert Melanie.
- Miről van szó? – kapta fel a fejét a papírok felett görnyedő társam.
- Semmi olyanról, amit neked tudnod kéne Hyung.
- És Kikoval mi lesz? – támasztotta meg az állát.
- Már megint az a nő – morgott az én kicsi Jagiyám. – Nem kedvelem őt…
- Mit tett, hogy fújsz rá?
- Irritál, talán ennyit. Zaklat, és mindennek elhord, meg hogy én elveszem Jiyongot tőle – magyarázta.
- Van benne valami. Mióta te megjelentél, akár egy kis pióca rá vagy Ji-re tapadva – vigyorgott rá Tabi.
Legszívesebben ráborítottam volna az asztalt arra az idegesítő fejére. Nem hiszem el, hogy tönkre tesz mindent, amit felépítettem.
- Pióca. Édes becenév – ült le vissza, aztán tovább evett pár falatot, aztán végig csendben volt.
Én is végre neki kezdhettem a munkáimnak, ami még hátra volt, az albumomra. Tabi pár órán belül elment, én pedig édes kettesben voltam az én kis édesemmel. Amikor rápillantottam, elmélyedve tanulmányozta az egyik dalszövegem, amit az asztalról halászott le. Visszafordultam a monitorhoz, majd tovább néztem a zenéket át, hogy mit hol vágjak meg, cseréljek fel ütemeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése