32. Váratlan telefon

Jiyong szemszöge:

Nagy szerencsém volt úgy érzem, hogy meghallottam Melanie puffogását távolról a párizsi éjszakában. _______-t úgy ahogy volt lesokkolta, amikor meglátta az anyját. Gyorsan kellett cselekednem, berántottam a bokorba. A kezemet a szájára tapasztottam, hogy ne szólaljon meg, s csak néztük Melanie-t.
- Ez a nyomorult ember. Gyűlölöm. Nem viheti el tőlem _______-t – morgott, majd előszedte a telefonját.
Ijedten nézett _______ rám, ezért gyorsan kikaptam a táskájából a telefont, és lenémítottam. Hatalmasat nyelt, majd újra az anyjára tapasztotta a tekintetét. Szerencsénkre elment, így mind a ketten felsóhajtottunk.
- Ugye tudod, hogy elég perverz gondolat futott át az agyamon – kuncogtam a fülébe.
- Yaa! Perverz! Ne is álmodozz! – kezdett el ütögetni, majd hirtelen magamra rántottam, mélyen a szemeibe néztem.
Percekig csak bámultam különleges szemeit, aztán telt ajkaira pillantottam. Végig nyaltam a számon, hogy benedvesítsem, majd gyengéden megcsókoltam őt. A tarkójához simítottam, miközben kreol bőrén végig futott a hideg, s úgy játszottam nedves párnáival. Jól esően hümmögött, majd lefordult rólam.
- Naa! Ez nem ér! – nyöszögtem a bokor mögött akár egy óvodás.
- Yaa, Jagiya kelj fel és fejezd be, vagy semmit nem kapsz – huncutul csillogtak szemei.
- Igeeen? És mit kapok? – pattantam egyből fel.
- Hát, én igazából két nagy pofonra gondoltam – kuncogott.
- Miiiii? – húztam össze a szemeimet, aztán csikizni kezdtem őt.
A vidám kacarászása töltötte be az este csendjét. Felkaptam az ölembe, felvittem őt a hotelszobába. A liftben nehezen megállta a nevetést, s furcsán csillogó szemeivel pislogott rám. Végig nyaltam az ajkaimon, hogy kicsit nedves legyen, s lassan közeledtem felé. Hirtelen kinyílt a lift ajtaja, így kirohant előlem.
- Jagiyaaaaaaaa! Állj meg! – rohantam utána, majd hirtelen elkaptam őt és berántottam az ajtón - mivel pont mellettünk volt.
- Neeeheee, Jhiiyooong! – nevetett, miután sikeresen bezártam az ajtót, az ágyra vittem őt, s fölé másztam.
Végig csókoltam gyönyörű nyakát, ujjaimmal pedig táncoltam az oldalán. Óvatosan a hajamba túrt, húsos ajkaimat harapta meg gyengéden. Oldalánál simítottam be a felsője alá, hogy aztán könnyedén fel tudjam tűrni a zavaró ruhadarabját és megszabadítsam tőle. Halkan sóhajtozott a fülembe, megőrjítve engem ezzel. Felhúztam őt, a felsőjéből kibújtattam, utána a melltartójától szabadítottam meg. Ajkaimmal peckes bimbóin időztem el. Azt akartam, hogy újra az eszébe véssem az érintéseim. Gyengéden csókoltam, úgy vigyáztam rá, mintha porcelán lenne. Folyamatos nyögéseket hallottam apró ajkaiból, mely még jobban felbátorított. Nyelvemmel kezdtem körözni, éreztem, ahogy megremeg egy pillanatig. Rózsaszín tincseimmel játszott, vékony ujjaira tekerte hajszálaimat, amitől megborzongtam.
- Hnn _______, ha a tarkómnál munkálkodsz… én nem tudom, mit művelek veled, de az egy roppant érzékeny hely – leheltem mellei közé, hogy onnan tovább haladhassak a másik halmára.
Édes nevetés hagyta el ajkait, körmeivel játszadozott a tarkómon. Megőrjített, de nem szabadott kiesnem a szerepemből. Egyre csak faltam a melleit, amikor megszólalt a telefonom.
- Ezt nem hiszem el – morogtam, aztán adtam egy csókot az én kicsi Jagiyamnak. – Fel kell vennem, ne haragudj – néztem meg ki az.
Egy hatalmas sóhaj kíséretében felvettem azt az átkozott készüléket, mely mindig elront mindent.
- Nem, nem vagyok Japánban… - adtam a választ zaklatómnak.
- De mikor jössz? Vágyom rád. Telefon szexeljünk – kuncogott. Szemet forgattam.
- Nem alkalmas, nem érek rá, nem érek RÁD – hangsúlyoztam ki.
- Oppa, tudod hogy imádlak, nagyon kívánlak, hol vagy?
- Franciaországban a barátnőmmel.
- Hogy mi van? – és ki is akadt. Audrey sosem fogadta valami jól azt, ha valamilyen nővel vagyok. – Én ezt nem hiszem el, hogy te mekkora egy farok vagy. Azt mondtad szeretsz!
- Az volt már több mint fél éve, amikor azt mondtam neked – közben lopva ______-ra/re pillantottam. Lassan nyúlt a melltartója után, de én megfogtam a kezét, hogy ne.
- De…esküszöm nem hiszem el!
­- Én azt nem hiszem el, hogy szökőévben egyszer az eszedbe jutok, akkor is csak egy kis szex. Semmi más, én végeztem veled, nem akarok tovább semmilyen kapcsolatot folytatni veled.
- Ne tedd ezt velem Jiyong! Szükségünk van egymásra! Én..én nem élek nélküled tudod jól! – próbált az igazáért kiállni.
- Szerintem, most leteszem. Szia Kiko – mondtam gúnyosan ki a nevét, amit oly annyira gyűlölt az én számból. Azonnal kinyomtam a telefont, illetve lehalkítottam, hogy ne halljam, ki keres.
Időközben _______ magára húzta a takarót, s felült az ágyon.
- Ki az a Kiko? – értetlenül nézett rám.
Sóhajtottam egy nagyot, aztán leültem mellé.
- Csak akkor mondom el, ha nem féltékenykedsz. Meg nem csinálsz őrültséget.
- Olyannak nézek ki?
- Igen! Múltkor is bedőltél a folyóba. Nem kell nekem még egy ilyen.
Sóhajtott egyet, aztán bólintott, hogy nem csinál semmit.
- Hallgatlak – kíváncsian pislogott rám furcsa szemeivel.
- Nos, Kiko vagy Audrey, az én ex barátnőm. Körülbelül 1 évet voltunk együtt, de aztán nagyon sok munkám lett, így inkább szakítottam vele. Hisztérikus egy nő, de őszintén az alatt az 1 év alatt nem szerettem őt annyira, mint kellett volna. Kínszenvedés volt számomra. Naponta az arcába hazudtam, miközben csaltam őt – kitágultak szemei.
- És… akkor nekem is arra kell számítanom, ha kimegyek veled, hogy megcsalsz? – halkan kérdezte.
- Nem! Nem csalnálak meg sosem – fogtam meg a kezét.
- Nézz a szemembe és úgy mondd! Úgy hogy ne remegjen a hangod! – pillantott rám.
Nagyot nyeltem, nem voltam biztos abban, hogy mit fogok a jövőben tenni. Vettem egy nagy levegőt, kicsi Jagiyám szemeibe néztem.
- Soha a büdös életben nem csalnálak meg! – nehéz volt úgy mondanom, hogy ne remegjen a hangom, de sikerült.
Elmosolyodott, kitárta karjait. Egy mozdulattal bevackoltam magam oda, édes csókot leheltem ajkaira.
- Mesélj még! Hallani akarok minden mocskot rólad, mivel kell szembenéznem majd – suttogta az ajkaimba.
Nagyon meglepődtem, azelőtt sosem kértek ilyet tőlem, hogy a múltamról beszéljek.

31. Válaszom

HyunJin szemszöge:

- Mit akarsz HyunJin? – lökött el magától, majd gőgösen a haját kezdte igazgatni.
- Elvinni _______-t nem látod, hogy nem szeret? – néztem ki az ablakon.
- Na persze, még hogy nem szeret. – frusztrálttá vált, amikor ezt kimondta, s újra a hajába túrt.
- Ne csináld ezt! Tudod jól, hogy nem bírja már. Mesélt róla… - sóhajtottam.
- Miről? – tette a hülyét.
- Ennyire ne legyél ostoba! Megütötted őt, és diétáztatod! Ebből elég! – nem emeltem fel a hangom, csak közöltem vele, hogy innentől az én kezemben van az irányítás.
- Ne is álmodj róla, hogy elviszed tőlem! Lesz még divatbemutatója! – üvöltözött.
- Nem érdekelsz! Két nap múlva visszamegyünk! – vágtam oda neki, mire kiviharzott a szállodából.
Nem érdekelt ez a nő már. Tönkre tett, elvitte tőlem azt az embert, akit a legjobban szerettem, és most nem akarja vissza adni. Nem egy tárgy! Ő a lányom. Meg fogom tenni ezt a lépést, haza szeretném őt vinni.

Te szemszöged:

A Jiyonggal töltött perceket imádtam. Sosem akartam megszabadulni tőlük. Egy puszit nyomtam a szájára, de ő nem engedett el. Eljátszottunk egymás ajkával, s csak később kért bebocsátást az ajkaim közé. Puha nyelvével, lassan hívta táncra az enyémet. Annyira élveztem, hogy selymes hajába túrtam. Kiálló tincsét birizgáltam, alig akartunk elszakadni egymástól. Hirtelen szorosan magához ölelt, s a hátamat simogatta.
- Nos, jössz velem Koreába? – tette fel azt a bűvös kérdést, amitől a gyomrom görcsbe rándult, egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat, majd kicsit rájátszva még, eltoltam magamtól.
Könnyezni kezdtem, igaz nem a szomorúságtól, hanem mert boldog voltam. Döbbenten nézett rám, s éreztem már a levegővételeiből, hogy hevesen ver a szíve, s azt hiszi, hogy egyedül kell haza mennie.
- Én.. sajnálom Jiyong. – hajtottam le a fejem, a még hitelesebb színjáték miatt.
- Mi? Ne! Ugye nem gondolod komolyan? – biccentette fel a fejem, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
- De.. Komolyan gondoltam. – sóhajtottam nagyot.
- Miért? – láttam megcsillanni a szomorúság sós cseppjeit mandula szemeiben.
- Mert veled akarok lenni, és boldog akarok lenni. – kuncogtam el magam, úgy, hogy kifolytak a könnyeim is.
- Na, ne szívass! Most mi van? – pislogott.
- Megyek veled Jagiya! – ugrottam a nyakába.
- Ezt, nem hallottam elég tisztán. Mondd még egyszer! – kérte.
- Megyek veled Jagiya! Veled fogok menni! – mondtam határozottan, s a nyakába fúrtam az arcom.
Az-az émelyítő parfüm illat, amit oly annyira szerettem meg két hét leforgása alatt, selymes bőre, amit minden találkozásunkkor szét puszilgattam, egyszerűen megőrjített.
- Nem hiszem el! Nem hiszem el! – ölelgetett össze, majd puszilgatott.
Olyan jó volt azt látni, hogy miattam boldog. Sok ilyen percet akartam még neki okozni, ezért puszilgattam őt, ahol csak értem.
- De ugye tudod, hogy amiért majd összecsináltam magam, még kapni fogsz? – huncutul nézett rám.
 - Yaa! – ütöttem a vállába, majd elfutottam előle, ő pedig utánam futott.
- Ne szaladj, Jagiya! Úgyis elkaplak! – kiáltozott utánam, persze adott egy kis előnyt, majd mintha egy futóversenyen lettünk volna, se perc alatt utolért, magához rántott, és természetesen amilyen szerencsétlen vagyok, eltaknyolunk pont egy virágágyásba, nem messze a szállodától.
- Te jó ég, de béna vagy! – nevetett.
- Én? Esetleg te! Te rántottál el! –álltam fel, hogy leporoljam magam.
- Fogd rám! – nevetett, majd a kacsóit nyújtotta felém.
- Ne is álmodj, hogy megfogom a kezeidet, hogy magadra ránts! – fontam magam előtt keresztbe a karjaimat.
- Ugyan már, semmi hátsó szándékom nincs! – beleegyezően sóhajtottam, megfogtam a kezét, mire magára rántott.
- Na, mit mondtam! Komolyan, ilyenkor kéne fogadnom veled, és biztosan nyernék. – puffogtam.
- Vagy pedig.. nyelnél. – puszilt a nyakamba.
- Te perverz állat! – álltam fel róla, mire anyám megjelent, s rákvörös fejével közeledett felénk.
Azt hiszem abban a pillanatban, elbújtam volna, csak hogy ne kelljen látnom, és hallanom őt. Már majdnem megpillantott minket, amikor Jiyong berántott a mellettünk lévő sövénybe, és a számra tapasztotta a kezét, hogy fogjam be a szám.

30. Édes kettes

Jiyong szemszöge:

A nyakamba ugrott ________, és nem tudtam megállni. Ajkaimmal az övére tapadtam, s csókoltam őt. Meglepődött, de nem érdekelt, érezni akartam őt utoljára. Miután elszakadtam tőle, a szemeit fürkésztem.
- Kicsi Jagiyám.. –simogattam porcelán baba arcát.
- Jiyong. Köszönöm. – ölelt meg újra.
- Semmiség, viszont, amit mondanom kell az több mint a semmi. – sóhajtottam fájdalmasan.
- Micsodát? – nézett rám.
- Holnap után, haza megyek. – ahogy ezt kiböktem, egyre szorosabban ölelt, s rázkódott.
- Ne hagyj itt!
- Gyere velem. Hidd el jobb lesz. – ahogy ezt kimondtam, megjelent a hárpia anyja.
- _______, engedted el azt a nyomorultat! – ripakodott rá.
- Nocsak Melanie, rég láttuk egymást. – szólalt meg mellőlünk HyunJin.
- Mi? Te még élsz vénember? – kacagott zavartan.
- Fiatalabbnak nézek ki, mint te, aki európai. Beszélni szeretnék veled.
- Nincs miről beszélnünk. ________ kész vagy? Menjünk!
- De, ______-ról/ről van szó. El akarom vinni magammal.
- Mi? – majd kacarászott, persze én egy percig nem eresztettem a Jagiyámat.
- Jól hallottad Melanie. Papírom van róla, hogy hozzám költözzön.
- Nem viszed őt sehova, nem érdekel. – kezdett el üvöltözni.
HyunJint igazán türelmes embernek ismertem, de most neki támadt Melanie-nek. Elvitte a kocsijáig és beültette őt, majd veszekedve elhajtottak abba a hotelbe ahol én is voltam.
- Félek, hogy anya kárt tesz apában. – sóhajtotta ______.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Gyere velem. – mi sétálva tettük meg azt a távot a szállodáig.
Kézen fogva sétáltunk végig az utcán, igaz már sötét volt, de nem érdekelt. Mikor már majdnem a szállodához értünk halkan szólalt meg.
- Tényleg azt akarod, hogy kimenjek veled Koreába?
- Igen kicsi Jagiya. – cirógattam meg a kézfejét.
Hirtelen megtorpant, és maga felé fordított. Csak egymást bámultuk, hogy hátha valamit ki tudunk olvasni a másik tekintetéből.
- És, mennyi az esély arra, hogy boldog legyek kint? – gondolkozó arcot vett fel, ami aranyossá tette őt.
- Tudod mennyi? – húztam magamhoz, és a homlokom az övének dőltöttem.
- Nem, épp ezért szeretném megtudni. – karolta át a nyakam.
- Biztos vagyok benne, hogy nagyon nagy esélye van. Minden erőmmel azon leszek, hogy az én kicsi Jagiyám boldog legyen, hogy vissza szokj Koreához, és új barátaid legyenek. Természetesen, csak ha velem maradsz. – pusziltam meg az orrát.
Nyomott egy hosszú puszit az ajkaimra, amit én csókká alakítottam át. Először még nem kértem bebocsátást a nyelvemmel, mivel jól eljátszadoztam az ajkaival. Később, amikor meguntam, szerelmes táncra hívtam a nyelvét. Vékony ujjaival a hajamba túrt, s a kisebb kiálló tincseimmel játszadozott. Alig akartam elszakadni tőle, tudtam, hogy ha nemet mond, soha többé nem látom őt. Szorosan magamhoz öleltem őt, és a hátát simogattam.
- Nos, jössz velem Koreába? – tettem fel utoljára a kérdést.
Egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját, eltolt magától, s könnyes szemeivel fürkészte az arcom, amin jelen pillanat döbbenet uralkodott.

29. Nagy találkozás

Te szemszöged:

Szóval Damien..mi a francért kell engem csesztetni? Miért kell a seggembe járni? A gondolatmenetemet Isabelle hangja szakította meg.
- Ne haragudj az öcsém miatt, nem szeretném, ha a nyomodban járna. – simogatta a karom.
- Nem a te hibád, igazából anyám kereste fel őt.
- Vigyázz vele, mert szereti a nőket, ha érted mire célzok.
- Addig él! Velem nem fog kikezdeni. – puffogtam egy sort.
- Rendben, viszont most kezdjük. Sok dolgunk van még! – csapta össze a két kezét Isabelle, majd elkezdtük a próbát.
A két gorillám elszunnyadt a padon, így csendben összekaptam magam, úgy ahogy voltam, majd elrohantam. Gyorsan szedtem a lábaimat, s futottam Jiyonghoz. Látni akartam őt, érezni az illatát, megölelni, és puszit adni selymes arcbőrére. Elég hamar odaértem, de nem vitt rá a lélek, hogy bekopogjak. Tehetetlenül álltam az ajtó előtt, s vártam a csodát. Vártam, hogy egyszer csak kijön, de nem lett így. Csalódottan mentem el onnan, mert direkt nem akartam bekopogni. Amint kiléptem a szálloda ajtaján, Damien erősen megragadta a karom.
- Végre megvagy cicuka. – morogta.
- Hagyj békén, nincs kedvem semmihez.
- Nekem sincs kedvem sok mindenhez, de viszont valamihez van. – megálltunk, elkezdte kiboncolni az övét, s engem simogatni.
- Hagyd abba! Szemét állat, fejezd be, nem akarok tőled semmit. Gusztustalan vagy! – ütöttem őt, de egy kézzel is erős volt.
- Ugyan édes, ne akard, hogy betömjem a kicsi szádat valamivel, túl sokat beszélsz. – nyomott le a földre.
Félig megmerevedett tagja tárult elém, s minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabaduljak, nem ment. Már a könny folyt az arcomon, amikor megjelent a másik gorillám is, Gregoire, aki olyan erővel sodorta el Damien-t, hogy az kiterült a földön.
- Eszednél vagy te nem normálatlan?! – ripakodott rá, miközben magához szorított és ölelt.
Damien dühösen állt fel, és lökött egyet a srácon, aki roppantul nem volt jó kedvében. Hirtelen egymásnak estek, és ütötték egymást teljesen, amíg rájuk nem üvöltöttem.
- A rohadt életbe már! Mon Dieu, nem megyek sehova sem, a szobámban fogok ülni, csak fejezzétek be. – sírtam el magam, annyira megijedtem.
Mind a ketten csak néztek rám, majd Damien az arcomba mászott.
- Jujj kis csitri, mi az? Félted Gregoire-t? Nem kell nagyfiú már! Na, tünés! – lökött egyet rajtam, én pedig megindultam lehajtott fejjel előre.
Be kell látnom, hogy nincs értelme a szökésnek, úgyis megtalálnak. Viszonylag hamar hazaértünk, aztán elmentem lezuhanyozni. Muszáj voltam kiadni magamból a dolgokat egy forró zuhany, és egy kiadós sírás kíséretében.

Pár nap múlva eljött az előadás, természetesen senkivel nem találkozhattam, anyám is akár a rabszolgahajcsár. Mintha pörgették volna az időt, már el és jött a nagy nap. Hófehér ruhám volt, a hajam balett kontyba volt felfogva. Enyhe sminket kaptam, majd ki kukkoltam a függöny mögül. Több ezer ember jött el, csak azért, hogy megnézzen minket.
Először a kicsik léptek fel, gyönyörű volt az egész, hibátlanul táncolták végig az egész darabot. Hirtelen elsötétült a színpad, s jöttem én. Egy fénycsóvával világítottak meg, lassú zongoradarabra táncoltam. Minden egyes mozdulatom erőteljes volt. A társam kijött mellém, emeléseket csináltunk, és egyéb más lépéseket, visszajöttek a kicsik, velük is táncoltunk tovább, egy modernebb zenére. A végén lementem spárgába, s összehúzták a függönyt.
- Remek volt, köszönöm mindenkinek a sok gyakorlást. – ölelt végig Isabelle mindenkit.
-  Mi köszönjük, hogy betanulhattuk, és ilyen tanárunk van. – adtunk neki ajándékot, majd kivonultunk.
Épp beszélgettem az egyik kislánnyal, amikor kiléptünk az ajtón. A kezemből a táska, úgy ahogy volt a földön landolt. Hirtelen könnybe lábadt a szemem, s nem hittem el, hogy tényleg az édesapámat látom.
- A-apa? – rohantam oda hozzá, és a nyakába ugrottam.
- Kincsem. – öleltük egymást.
16 éve nem láttam őt, nem tudtam, hogy néz ki, és most itt van, láthatom őt, ölelhetem.
- Úristen, de gyönyörű lettél. Kislányom, egyszerűen leírhatatlanul szép lettél. – ölelgetett, és puszilgatta a homlokom.
- El sem hiszem, hogy itt vagy. Hogy..- ekkor Jiyong vágott a szavamba.
- Én hoztam el neked.
Elengedtem édesapám, majd odamentem hozzá, megöleltem őt, s hirtelen két nedves párnát éreztem az ajkaimon.